Közvetíteni és elmélyíteni a keresztény hitet – Átadták a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Közvetíteni és elmélyíteni a keresztény hitet – Átadták a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 27-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Veres András püspök, a testület elnöke adta át a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat Horváth Gábornak, az MTVA Vallási Főszerkesztősége győri munkatársának Erdő Péter bíboros, prímás jelenlétében az MKPK székházában.

Szöveg: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita2021. január 28. 13:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 241 napja íródott

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.

Az MKPK jelölései alapján a püspökök testülete idén Horváth Gábornak, az MTVA Vallási Főszerkesztősége győri munkatársának adományozta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat, amelyet a járványhelyzetre való tekintettel szűk körű ünnepség keretében adtak át az MKPK budapesti székházában.

A díjátadón elsőként Erdő Péter bíboros, prímás szólt a jelenlévőkhöz. „Szalézi Szent Ferencről elnevezett ösztöndíjat alapított a püspöki konferencia, ennek átadására jöttünk most össze. S miért éppen Szalézi Szent Ferencről nevezték el a díjat? Elsősorban azért, mert ő az újságírók védőszentje.”

De vajon milyen módon védőszentje vagy példaképe ő a katolikus sajtó embereinek? – tette fel a kérdést a bíboros.

Elsősorban nagy hatású – mai szóval élve – influenszer volt. Olyan nagy kisugárzása, hatása volt a saját korára, hogy egész régiók váltak protestánsokból vagy majdnem felekezet nélküliekből katolikusokká egy olyan környezetben, ahol nagy volt a kísértés mindkét oldal részéről, hogy a befolyása alá eső területen erőszakkal térítsen a saját hitére.

Szalézi Szent Ferenctől ez a mód teljesen idegen volt, sőt ezeken a területeken mozogva – Svájcnak egy részén, azután Savoyában, Franciaország egy részén – szeretettel tudott katolikus hittérítő tevékenységet folytatni, személyesen nyerte meg a hitnek az embereket.

Megnyerni az embereket Krisztusnak, szelídséggel és szeretettel, ez volt az ő üzenete, és ez ma is egy nagyon fontos, ugyanakkor szinte lehetetlennek látszó feladat azok számára, akik a médiában dolgoznak – folytatta Erdő Péter.

Ugyanakkor Szalézi Szent Ferenc a katolikusok felé is jelentős hatást fejtett ki, sok kiadásban és rengeteg példányban adták ki a műveit, amelyek a lelki elmélyedés alapjai voltak.

Ezekben a művekben az egyes emberek Krisztussal való kapcsolatát mélyíti el, állítja középpontba. Azt gondolom, amikor napjainkban kereszténységről, katolicizmusról, keresztény kultúráról beszélünk, fontos, hogy hangsúlyozzuk, ez nem pusztán valamiféle általános kulissza, hanem egy személy, a názáreti Jézus Krisztus az, aki mindennek az alapja. Az Ő segítségét kérem a díjazottra, a családjára és az egész munkásságára. Szeretettel gratulálok! – mondta Erdő Péter bíboros.

A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat Veres András püspök, az MKPK elnöke adta át Horváth Gábornak.

Az MKPK elnöke elmondta, amikor a püspöki konferencia a díj magalapítására gondolt, az vezette a főpásztori testületet, hogy – hála Istennek – nemcsak a Katolikus Egyház által fenntartott médiumoknál dolgoznak elkötelezett sajtósok, ami természetesen elismerésre méltó, hanem a világi médiumokban is.

A díj odaítélésénél főként fiatalokra gondoltak, de olyan emberekre, akik már bizonyítottak, ugyanakkor lehetőségük van arra, hogy továbbra is bizonyítsanak ezen a téren.

Veres András püspök megköszönte az MTVA vallási szerkesztőségének Horváth Gábor jelölését a díjra. Rámutatott, hogy a díjazott tudósításain, riportjain ugyan nem tolakodó módon, de átsugárzik a keresztény elkötelezettség, ahogy az egyházi tevékenységén, a családi életén is.

Veres András a püspöki konferencia tagjai nevében megköszönte ezt az elkötelezettséget, keresztény hozzáállást, és sok erőt kívánt a további munkához, mert mint mondta: „A díjban benne van az is, hogy várjuk, a következő évben még többször jelenjen meg ilyen tudósításokkal, bízva abban, hogy az MTVA meg is adja a lehetőséget arra, hogy ez meg is valósulhasson.”

A kitüntetett, Horváth Gábor – aki a legnagyobb gyermekével, Hanna-Lucával jelent meg a díjátadón – megköszönte a püspöki konferencia díját, hálát adott Istennek, hogy meghívta erre a szolgálatra. Hálát adott azért is, hogy szülei kétéves kora óta vitték magukkal szentmisére, így „magába szívhatta” Istent. Hálát adott a feleségéért, aki megértő társa akkor is, amikor hétvégén, este vagy ünnepnapon kell dolgoznia, valamint nem utolsósorban hálát adott Molnár G. Tamásért, a közvetlen munkatársáért is.

A díjátadón gordonkán közreműködött Szabó Lilla, a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium diákja, J. S. Bach d-moll szólócselló-szvitjéből adott elő két tételt.

* * *

Horváth Gábor 1982. szeptember 24-én született Mosonmagyaróváron. A helyi Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola énektagozatára járt nyolc évig, ahol hat éven keresztül énekelt az iskolai kórusban, amely a fegyelemre, pontosságra és a közös munkára nevelte. Középiskolai tanulmányait 1997 és 2001 között a szülővárosában működő Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthonban folytatta.

Az itt eltöltött évek a katolikus életszemléletet erősítették meg benne. 2001-ben felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karára kommunikáció–történelem szakra, majd a 2005. őszi szemeszterben Erasmus-ösztöndíjasként a mainzi Gutenberg Egyetemen tanult. Történelem szakon Erdélyi örmény canonica visitatiók címmel írta meg szakdolgozatát 2007-ben, majd a Történettudományi Doktori Iskola Eszmetörténeti Műhelyében folytatott tanulmányokat.

Kommunikáció szakon szerzett diplomát 2008-ban rádió szakirányon, szakdolgozatát Márton Áron (1896–1980) erdélyi püspök beszédei és írásai címmel védte meg.

Nem feledve zeneiskolai tanulmányait az egyetemen a Kájoni János Scholában énekelt, valamint tagja volt a Boldog Özséb Színjátszó Körnek, amellyel újkori iskoladrámákat állítottak színpadra, köztük a Csíksomlyói passiót, amelyet két évszázad után ez a társulat adott elő először a kegytemplomban.

2020-ban újabb diplomát szerzett a győri Brenner János Hittudományi Főiskolán hittanár–nevelőtanár szakon.

Dolgozott a Civil Rádiónál, a TV Szentendrénél, valamint a Mosonmagyaróvári Városi Televíziónál. 2013-tól helyettesként kezdett tudósítani a Magyar Televíziónál a Győr-Moson-Sopron megyei eseményekről, majd 2019 óta főállásban Győr-Moson-Sopron megye keleti részéből készít tudósításokat, beszámolókat az MTVA számára. Heti rendszerességgel küld riportokat a vallási műsorokba: a Kereszt-tények és az Élő egyház című hírmagazinokba. Beszélgetéseiben megszólaltatja a helyi plébánosokat éppúgy, mint a piarista atyákat, illetve a testvéregyházak helyi lelkészeit.

2015 és 2019 között óraadó és helyettes tanárként történelmet oktatott általános iskolában és szakközépiskolában. 2020-tól óraadó hittantanár egykori alma materében, a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

2017 óta, megalakulásától kezdve részt vesz a magyaróvári karitászcsoport munkájában, elsősorban a kommunikációs tevékenységben, 2018-tól segíti a magyaróvári egyházközség honlapjának szerkesztését. 2018-ban és 2019-ben megszervezte a városi hittanversenyt alsós és felsős diákoknak. Ez az interaktív verseny 2020-ban a járványhelyzet miatt sajnos elmaradt. 2020 nyarától tagja a mosonmagyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Egyházközség Plébániai Tanácsadó Testületének.

Feleségével három gyermeket nevelnek szeretetben, életükkel is példát adva Krisztus szeretetéről.

A díjazott munkája során közvetlen munkatársával, Molnár G. Tamással együtt tanúbizonyságát adta a keresztény hit iránti elköteleződéséről, gyakorló keresztény emberként munkájában folyamatosan törekedik a hit értékeinek bemutatására.

Szöveg: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye

Szalézi-díj
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert