A 2020-as országos görögkatolikus középiskolai hittanverseny győztesei

A 2020-as országos görögkatolikus középiskolai hittanverseny győztesei

A 2020-as országos görögkatolikus középiskolai verseny első helyezettje a Nyíregyházi Egyházmegye színeiben induló mátészalkai csapat volt. Tagjai a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumba járnak: Bodnár Levente, Orosz Lotti és Szabó Zsófia. A háromfős csapatot Bodnár Attila atya segítette és támogatta a versenyre való felkészülésben. A verseny nyertesei online beszélgetésben mondták el tapasztalataikat.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: magánarchívum2021. január 28. 18:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1349 napja íródott

Orosz Lotti és Bodnár Levente, a mátészalkai Móricz Zsigmond görögkatolikus iskola egykori növendékei, most a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumba járnak, a tizedikes évfolyam tagjai, osztálytársak. Szabó Zsófia ugyanebben az intézményben tizenegyedikes tanuló. Hármójukat több minden is összeköti: mindannyian görögkatolikusok; Bodnár Attila atya vezetésével a Móricz iskolában ifis hittanra kezdtek járni 2019 szeptemberében és ezen az őszön beneveztek a Görögkatolikus Metropólia 2019/2020-ra meghirdetett középiskolai hittanversenyére. Majd a 2020 nyarán rendezett harmadik forduló lezárultával megtudták: ők lettek az első helyezettek, vagyis mindannyian „dobogós hittanosok”.

A versenyen, melyet a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szervez dr. Inántsy-Pap Ágnes koordinálásában, s mely immár negyedik éve szólítja meg a középiskolai korosztályt, 2020-ban is kettő plusz egy fordulóban kellett feladatsorokat kitölteni a háromfős csapatoknak, utánajárni – az ezúttal a NEK jegyében összeállított, – főként az Eucharisztiát és a bibliai ismereteket érintő kérdéseknek.

De a járványhelyzetre való tekintettel a döntő forduló tavaszi, látványos és izgalmakkal teli helyszíni alkalmára nem kerülhetett sor: nyár végén pótolták be, és minden online zajlott. A feladatsorok kiosztása, a megoldások visszaküldése, az értékelés, az eredményhirdetés, de éppígy a csapatmunka és a megbeszélések is igazodtak a 2020-ban kialakult digitális munkamenet módszereihez. Jómagam is csupán online beszélhettem a fiatalokkal.

Az igazi verseny-feeling épp ezért a gyermekekben és a felkészítőkben is nehezebben alakult ki – ezt már a 2020-as évben első helyezést nyert csapat, a fent említett három diák és felkészítőjük, Bodnár Attila atya is megerősítette a versenyről való beszélgetésünk során.

A verseny felépítése is megváltozott tehát a pandémia miatt, de az előző évekhez hasonlóan, a szervezők egy adott tematikára épülve szerkesztették össze a feladatokat. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében a mottó 2020-ban ez a zsoltárvers volt: „Ízleljétek és lássátok mily jó az Úr.” Zsolt 33,9

„A feladatokhoz forgatnunk kellett a Szentírást, az énekes könyvet, de az interneten is sokat böngésztünk” – mondja Levente. Olykor szakemberekhez is fordultak útmutatásért.

„Régóta ismerjük egymást és jól kijöttünk egymással a verseny alatt is. Mindent meg kell beszélni, hogy ne legyen feszültség köztünk” – állítja Zsófi. „A személyes csoportmunka sokkal hatékonyabb lenne, jobban egymásra tudnánk koncentrálni, így, online módon sokkal több odafigyelést igényel” – teszi még hozzá a nyertes csapat fiútagja. Attila atya ezt az utóbbit megerősíti azzal az emlékével, hogy milyen jó előadások születtek a csapatmunka során egy szabadon választott történet megelevenítésekor az ifis hittanon.

Tárgyjutalomként egy aktivitást mérő karkötőt kaptak: ennek mindhármon versenyző nagyon örült, ugyanígy annak a kirándulásnak is, melyet érsek atyával együtt tölthetnek el majd a jövőben.

A verseny tanulságairól kérdezve a csapatot Levente azt fogalmazta meg, hogy „arra döbbentem rá, milyen sok mindent nem tudok. És voltak rácsodálkozásaim azzal kapcsolatban is, hogy mennyi minden van benne a Bibliában, amiről nem tudtam.” Ezt a tapasztalást élte meg Lotti is elmondása alapján. Attila atya pedig hozzátette: „mivel regisztráltunk korábban az akkor még 2020 szeptemberére tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra résztvevőnek, a verseny hozadékaként többet foglalkoztunk az Eucharisztiával és a kongresszussal is az elmúlt évben”.

Kapcsolódó:

Fülöp metropolitával utaztak Szlovákiába a hittanverseny győztesei

Nincsenek hitvitáink – a görögkatolikus hittanverseny dobogósai egy evangélikus iskolában

Görögkatolikus hittanverseny középiskolásoknak – interjú a tavalyi győztes csapattal

Hittanverseny középiskolásoknak – ilyen volt tavaly

Kirándulás a püspök atyával – a hittanverseny győztesei Kárpátalján

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: magánarchívum

Nyíregyházi Egyházmegye

verseny, hitoktatás
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert