Kegytárgybolt nyílik a Bethlen Gábor és Bercsényi utcák találkozásánál, a Szent Miklós-székesegyház szomszédságában.
Az egykor a Pannónia Kávéháznak is helyet adó épületrészben az elmúlt években a Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgybolt működött, mely 2021-től online térben folytatja tovább eddigi tevékenységét.
A sarki üzlethelyiségébe a Nyíregyházi Egyházmegye alapításában működő Szent Miklós Kegytárgybolt költözik, s elődjéhez hasonlóan kegytárgyak forgalmazásával foglalkozik majd:
„Görögkatolikus egyházunk és egyházmegyénk parókiáinak, valamint a megye lakosságának kegytárgyigényeit szeretnénk színvonalas módon kiszolgálni új beszállítókkal, görögkatolikus, keleti egyházunkhoz kötődő, minőségi kegytárgyakkal”
– mondta dr. Sivadó Csaba atya, az egyházmegye ökonómusa.
A kegytárgyak forgalmazásán túl karitatív jelleggel az egyházmegye szociális intézményeiben készült kézműves termékek árusításának is teret kívánnak adni, formálva ezzel a vásárlók szociális érzékenységét, hiszen az, aki ezen termékek közül vásárol, az intézmények ellátottjait segíti – a fogyatékkal élő, vagy idős ellátottak által végzett munkának elismerést, anyagi támogatást, s a készítőjének örömöt okozva.
Csaba atya azt is elmondta honlapunknak, hogy a kegytárgyboltban a különféle görögkatolikus kiadványok mellett széles könyvválasztékkal várják a betérőket. Elérhetőek lesznek még hitoktatási segédeszközök, keresztény értékrendszert támogató társasjátékok, kártyajátékok.
A Pannónia Kávéház szellemi örökségeként a jövőben kulturális, közösségteremtő tevékenységgel bővítik majd a város új kegytárgyboltjának profilját.
A január folyamán felújított üzlethelyiségben már folyamatban van az árufeltöltés, és
„reményeink szerint február végén megnyithatja kapuit a Szent Miklós Kegytárgybolt; és ezzel párhuzamosan elindítjuk a bolt webáruházát is, hogy országos viszonylatban is lehetőséget teremtsünk a kegytárgyak forgalmazására”
– nyilatkozta dr. Sivadó Csaba atya.
Kapcsolódó:
Újra megnyílt a Pannónia Kávéház – virtuális közösségi tér a fekete mellé
A Görögkatolikus Püspöki Palota
A millennium temploma: a Szent Miklós-székesegyház
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |