Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 15.

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 15.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 1. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1162 napja íródott

Szülőnek lenni ezt jelenti: a hétköznapi élet hőseinek lenni. A családi otthonban egy életen át kitartóan, önzetlenül, felelősségteljesen végezni és betölteni szülői feladatukat. Gondoskodni az anyagiakról, testről, de mellette gondozni, nevelni a lelket is. Mint szülő, az embereket szerető, rájuk gondot viselő, nekik testi és lelki javakat nyújtó Istent próbálom meg családomban utánozni. Nagy gondossággal tartom meg Isten parancsait, hogy gyermekeim is megtarthassák velem szemben a negyedik parancsot: atyádat és anyádat tiszteld.


Isten a tíz parancsban hét másik törvényt is kihirdetett. Ezekkel az emberek egymás közötti kötelességeit szabályozza. Minden emberhez az életadás kapcsán a legközelebb állnak szülei. Természetesnek látszik, hogy Isten az emberi kapcsolatokban elsőnek a gyermekek és a szülők közti viszonyt szabályozta. Atyádat és anyádat tiszteld! - hirdette ki negyedik parancsában.

Isten a negyedik parancsban elsősorban a szülők tiszteletét, méltóságát védi. A szülő és gyermek közötti kapcsolatnál szorosabbat el sem lehetne képzelni. Isten mégis külön parancsban szabályozta ezt. Hogy ezt megértsük, szólni kell a tekintélyről. Ahol több ember él együtt, ott rendnek kell lenni. Ez abból áll, hogy az egyik ember parancsol, hordozza a tekintélyt, a másik ember engedelmeskedik. Tekintély és engedelmesség: egymást kiegészítő fogalmak. A tekintély ott van a családban is. A szülők nemcsak azért parancsolnak, mert idősebbek, okosabbak, tapasztaltabbak. A szülők tekintélye Istentől van, a szülők Isten helyettesei a családban. Ez figyelmeztetés a gyermekek felé, hogy szüleik Isten helyett állnak fölöttük. Figyelmeztetés ez a szülők felé is, hogy szülői méltóságukat, faladatukat ezért vegyék nagyon komolyan. A görög szertartású Egyház az esküvőn koronát tesz a jövendő szülők fejére, éppúgy, mint az uralkodó házaspár fejére.

Ha a szülők méltósága ilyen nagy, ezt nagyon komolyan kell venni. Számítani kell arra, hogy Isten, mint helyetteseit a családban, számon kéri majd őket.

Mivel Isten nagynak gondolta el és naggyá tette a szülői hívatást, a vallásos keresztény szülőknek az alábbiakon nagyon el kell gondolkozniuk. Mit jelent szülőnek lenni a családban? Isten helyetteseinek lenni? Jelenti elsősorban: a család királyának és királynőjének, azaz uralkodóinak lenni. Erre figyelmeztet a már említett esküvői koronázás. Mivel kell uralkodni? A család áldozatkész gondozásával. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a gyermekeknek élelem és ruha kell. Megértő, otthonát szerető férj kell a feleségnek, házias, kedves feleség kell a férjnek. Érdeklődő, aggódó, törődő szülők kellenek a gyermekeknek. Ezeket nem lehet semmiféle pénzzel pótolni. Szülőnek lenni ezt jelenti: a hétköznapi élet hőseinek lenni. A családi otthonban egy életen át kitartóan, önzetlenül, felelősségteljesen végezni és betölteni szülői feladatukat. Gondoskodni az anyagiakról, testről, de mellette gondozni, nevelni a lelket is.

Mint szülő, az embereket szerető, rájuk gondot viselő, nekik testi és lelki javakat nyújtó Istent próbálom meg családomban utánozni.

Isten felemelte a szülők tekintélyét. Sok szülő viszont maga rontja le gyermekei előtt az Istentől kapott szülői tekintélyt. Olvasunk a Szentírásban Kámról, aki kigúnyolta ittasan sátrában fekvő apját: Noét. Olvasunk a fiaihoz gyengekezű Héli főpapról, akitől Isten egy napon vette el fiait. Olvasunk a hálátlan és lázadó fiúról, Absalomról, aki fellázadt atyja, Dávid király ellen. Ezek a régi történetek azóta többször megismétlődtek, sok keserűséget okozva a szülőknek. A világban most is sok gyermekeire panaszkodó szülő van. Panaszkodva keresik a bajok okát. Az egyik ok abban található, hogy sok szülő elfeledkezik arról a méltóságról, amit Isten neki adott. De számos esetben az is a bajok oka, hogy a szülő nem tartja meg Istennek első parancsait. Nem tartják fontosnak. Isten büntetése viszont éppen az, hogy az ezt látó/látott gyermekek sem tartják meg a szülőkkel szemben kötelező negyedik parancsot.

Olvasva és hallva a visszariasztó példákat, nagy gondossággal tartom meg Isten parancsait, hogy gyermekeim is megtartsák velem szemben a negyedik parancsot.

Isten negyedik parancsa ezt mondja: Tiszteld atyádat és anyádat! Tiszteld! Legyenek a szülők olyan szülők, akikre a gyermekek felnézhetnek, példaképnek választhatnak, mindig tisztelhetnek. Őrizzék gondosan szülői méltóságukat, és lássák el hűségesen szülői feladatukat.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert