Spiritual balm within the season of Lent

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 25.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 11. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1163 napja íródott

Isten a „Ne törj házasságot!” tiltó parancsát a házasság védelmére nyilatkoztatta ki. A parancs a házasságban élőkhöz fordul. Mit kíván tőlük Isten? Követeli tőlük, hogy az egymásnak tett házassági ígéretet hűségesen tartsák meg életük végéig. Az egyik legnagyobb jó, ami a házasságban létezik az, hogy a házassági hűséget férj és feleség megtartja. Nyugodtak lehetnek egymás felől, nyugodtan építhetik jövőjüket. Ha az egyik házastárs bajba jut, ott van mellette segítségnek a másik. Az ilyen családban örömet, bánatot, nevelést egyformán a „mienk”-nek, vagyis közösnek tekinti mindkét házastárs. Megköszönted-e már ma Istennek társadat, hűségét, hűségedet?


A Szentírás leírja azt a pillanatot, amikor Ádám először látta meg az első nőt: Évát. Megörült neki, mert ő csont volt az ő csontjából, és hús az ő húsából. Látva kettőjük boldogságát, Isten megáldotta és egymáshoz kapcsolta őket. Ezzel rendelte el a házasság intézményét. Sok száz év után Isten újra hallatta szavát a házassággal kapcsolatban, így rendelkezve: Ne törj házasságot!

Isten a „Ne törj házasságot!” tiltó parancsát a házasság védelmére nyilatkoztatta ki. A parancs a házasságban élőkhöz fordul. Mit kíván tőlük Isten? Követeli tőlük, hogy az egymásnak tett házassági ígéretet hűségesen tartsák meg életük végéig. Követeli a parancs, hogy egyik házastárs se tegyen olyat, amivel a kettőjük között lévő házassági kapcsolatot felbontaná. Az egyik legnagyobb jó, ami a házasságban létezik az, hogy a házassági hűséget férj és feleség megtartja. Nyugodtak lehetnek egymás felől, nyugodtan építhetik jövőjüket. Nyugodtak lehetnek betegség, vagy más csapások idején. Ha az egyik házastárs bajba jut, ott van mellette segítségnek a másik. Az ilyen családban örömet, bánatot, nevelést egyformán a „mienk”-nek, vagyis közösnek tekinti mindkét házastárs. Ezzel szemben az egyik legnagyobb csapás, ami a családot és a társadalmat érinti az, amikor a házastársak a hűséget megszegik.

Ha házasságban élek, megköszönöm Istennek, hogy eddig hűséges voltam házastársamhoz. Gyermekeimet is erre nevelem jó példát adva nekik.

Isten akaratát a házassági hűséggel kapcsolatban a Szentírásból ismerjük meg. Elsőnek vehetjük azt, amit fentebb már hallottunk. Isten megáldotta Ádám és Éva kapcsolatát, majd ezt mondja: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz.” (Ter 2,24) A legcsattanósabban Jézus mondta meg Isten gondolatát a házassági hűségről, megismételve az előbbi szentírási mondatot, így folytatva tanítását a farizeusokhoz: „… Amit tehát Isten egybekötött, az ember ne válassza szét.” (Mk 10,9) Jézus szavaiból megtudjuk azt, hogy Isten a házasfeleket maga köti össze isteni akaratával, amit az embernek nem szabad elszakítani. Mózes törvényében Isten úgy rendelkezett, hogy a férjétől elvált asszonyt férje nem vehette még egyszer vissza, mert mindketten utálatosak lettek az Úr előtt. Ez a néhány idézet azt fejezi ki, hogy Isten akarata szerint a házasságot megkötött férfi és nő tartsák meg életük végéig a házassági hűséget.

Amint eddig is, komolyan véve Isten elgondolását és akaratát, megtartottam házassági hűségemet, Isten segítségével továbbra is így akarok tenni.

Amilyen gondossággal védte Isten akarata és rendelkezése a házasság méltóságát, olyan nagyon büntette a házasságtörés bűnét az Ószövetségben. A házasságtörésért halálbüntetés járt, és a mennyasszonyt is úgy tekintették, mint a férjes asszonyt. A Szentírás bölcsességi könyvei nagyon óvják a férfiakat a férjéhez hűtlen asszony csábításaitól. Erkölcsi bukás jár a nyomában. Dávid király egyszer követett el házasságtörést, titokban, de a büntetés utána szörnyű volt. Az ebből született fia meghalt, többi fiai fellázadtak ellene. A királynak is sokat kellett menekülnie évtizedeken át. A házassági hűség tekintetében, Jézus az Újszövetségben sem volt engedékenyebb, mint Isten az Ószövetségben. Mint újdonságot, ezt tanítja: „… aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében házasságtörést követ el vele.” (Mt 5,28) Mire következtethetünk ezekből? Mindenféle házasságtörés utálatos Isten előtt és büntetésre méltó.

Istennek fenti akaratát és szavait ezután is komolyan véve élek Isten elgondolása szerint házasságomban.

Mivel a házassági hűséget egyformán kell megtartani férjnek és feleségnek, erre nagyon ügyeljenek. Mivel a hűség ellen egyformán vétkezhet férj és feleség, mindegyikük számára hasznos, ha elgondolkoznak Isten akaratán, és házas életükben ezt a szent akaratot követik.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert