Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 31.

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 31.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 17. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 502 napja íródott

„Tartsátok meg parancsaimat, s ne tegyétek azt, amit az előttetek levők cselekedtek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanokká.” 3Móz 18,30


Isten hatodik parancsának tilalma nem merül ki a házassági hűség megtartásában. Isten életet teremtő erőt adott a házastársaknak a házasságban. Az életteremtés a házasoknál testi vágyakkal és örömökkel jár együtt. Ezek a vágyak megzavarhatják az élet forrását. Ennek ellensúlyozására olvassuk vallásos könyveinkben a hatodik parancsot mindenkire vonatkozó szöveggel is: Ne paráználkodj!

A paráznaság bűnét szűkebb értelemben az követi el, aki nemi vágyait a házasságon kívül elégíti ki. Ez elsősorban cselekedetben áll. Tágabb értelemben az is elköveti a paráznaság bűnét, aki szándékosan táplál magában illetlen gondolatokat, vágyakat, vagy ilyeneket beszél, olvas, firkál. Ez az a bűn, amely nagyon hamar szegődik hozzá az emberhez. Nagyon későn hajlandó elhagyni az embert. Nem mentes a bűn lehetőségétől sem a gyermek, sem a felnőtt, de még az idős ember sem. Kunyhóban és palotában egyaránt megtalálható. Honnan került bele ez a bűn az emberbe? Az eredeti bűnben kell az okát keresni. Az első bűn nemcsak meggyengítette az ember akaratát, hanem felébresztette benne a testi bűn kívánságát is. Mint egy házi ellenséget, mint egy erős vadállatot hordozza magában minden ember. Bármikor széttépheti láncát, és testünket, a Szentlélek templomát meggyalázza, romba dönti.

Mivel minden ember értelmében, akaratában jelen van ez a házi ellenség, józanságra, és vigyázásra van szüksége minden keresztény embernek ezen a téren.

Miben áll a paráznaság bűnének súlyossága? Abban áll, hogy felborítja a világban az Istentől adott rendet. Sajnos, csak az embernek van meg a világon az a szomorú tulajdonsága, hogy akarattal szegi meg Isten törvényeit. Az ember bűnös kézzel bele tud nyúlni Isten teremtő terveibe, meghiúsítja az ő akaratát. Élvezeti cikké, könnyelmű játékká alacsonyítja le azt a tevékenységet, amelyet Isten az ő fönséges elgondolása szerint új emberek létrehozásának szánt. A parázna ember saját testét: az Isten eszközét, a teremtés eszközét játékszerré alacsonyítja le. Az ember Istennek talán egyetlen tervét sem forgatta ki annyira eredeti rendeltetéséből, mint a férfinak és a nőnek egymáshoz való viszonyát. Isten terve a házassággal, a házasokkal világosan áll előttünk. Ezzel szemben az emberek nagy tömegeit elérő közvetítő csatornák és álpróféták sokasága hirdeti a világban, hogy a férfinak és nőnek joga van a családalapítás előtt is a testi gyönyörűségre.

Ha még nem élek házasságban, őrizzem meg magamat tisztán az erkölcstelenség bűnétől. Ha már házasságban élek, Isten gondolatai szerint éljek testi vágyaimmal.

Mit tart Isten a paráznaság bűnéről? A Szentírásban ezzel is találkozunk. Valószínűleg tarthatjuk, hogy a vízözön csapása is a paráznaság miatt érte az embereket. „Isten látta, hogy az ember csak test, …látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata a gonoszságra irányul…” (Ter 6,3). Isten elpusztította víz által az emberiséget. Szodoma és Gomorra városában az erkölcstelenség nem ismert határt. Isten ezeket is elpusztította.” Ne akadjon parázna nőszemély Izrael leányai között, se parázna férfiszemély Izrael fiai között” parancsolta Isten (MTörv 23,18). A Szentírás bölcsességi könyveiben számtalan utalást találunk arra, hogy a férfiak fordítsák el szemüket a feslett nőktől, mert rossz útra viszik őket. Az Újszövetségben Jézus állásfoglalását már ismerjük a nők iránti bűnös kívánságról. Az apostolok leveleiben is találunk ezzel kapcsolatos utasításokat, hogy Isten szentségre hívott meg bennünket (1Tessz 4,3).

Ismervén Isten világos akaratát a paráznaság bűnéről, még a gondolatát is igyekszem kivetni magamból ennek a csúnya bűnnek.

Veszedelmes bűn a paráznaság. Hogy elkerülhessük, fogadjuk meg az apostol figyelmeztetését: „Fussatok a paráznaságtól… dicsőítsétek meg és hordozzátok az Istent testetekben!” (1Kor 6,13)

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert