A Szent Miklós-székesegyház szomszédságában eddig működő kegytárgybolt helyett 2021. március 1-jén megnyílt a Nyíregyházi Egyházmegye által alapított Szent Miklós Könyv- és Kegytárgybolt.
Rendhagyó módon kezdték a hetet a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársai. A szokásos hétkezdő imádság helyett az egyházmegye saját kegytárgyboltjának szentelési szertartásán vettek részt.
„Az egyházmegye életének újabb mozzanatához érkeztünk” – szólt püspökségi munkatársaihoz Szocska A. Ábel megyéspüspök. Új lapot nyitottunk az üzlet életében, de ez a megújulás nem csupán a falak, a berendezés vagy az áruk megújulását jelenti: Szent Miklós oltalmába ajánlottuk a kegytárgyboltot, működéséhez az ő oltalma is hozzájárul.
Ábel püspök atya szerint ez emlékeztethet minket arra, amikor az ember életében változás történik: „ha az élet egy-egy kihívás elé állít, vagy ha nehézség ér bennünket, mindig van lehetőség a megújulásra, s ebben soha nem hagy magunkra a Jóisten. Ha valamit újrakezdünk az életünkben, az Úristen mindig rendel mellénk pártfogót.”
A különleges imaalkalmon Ábel püspök atya mellett szolgált Orosz István Mokiosz diakónus, valamint a szentelést a főpásztorral együtt végző dr. Papp Tibor főhelynök atya és dr. Sivadó Csaba ökonómus atya, aki a szertartás után megköszönte azoknak a munkáját és imáit, akik valamilyen módon segítették ennek a kegytárgyboltnak a létrejöttét.
Az engedélyezési folyamatok lezárulta és az év elején elvégzett felújítási munkálatok után – folyamatos árufeltöltés mellet – ezen a napon már vásárlókat is fogadhattak a kegytárgybolt munkatársai.
Kapcsolódó:
Szent Miklós Kegytárgybolt – hamarosan Nyíregyházán!
A Görögkatolikus Püspöki Palota
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |