Kántorok találkozója Máriapócson - online

Kántorok találkozója Máriapócson - online

Nagyböjt 5. szombatján, március 20-án tartják a következő kántori találkozót.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2021. március 10. 22:45

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1135 napja íródott

A cím jelentősen félrevezető lehet, mert sem Máriapócsra nem megyünk, sem valóságos találkozó nem lesz. Csupán annyi valósul meg, hogy a kántorokkal történik valami. Hogy mi, az az egyéni hozzáálláson múlik. Ugyanis újra csak a virtuális térben tudjuk megtartani a képzést és találkozót, de annak minden lehetőségét és előnyét kihasználva.

Ezúttal egy napos „találkozót” szervezünk március 20-ára. A napirend a megszokott lesz, reggel utrenyével kezdünk majd délelőtt lesz az első előadás. Ebben átismételjük, amit az Előszenteltekről tudunk, tudhatunk és elővesszük a nagyhét énekeit. Délben imaórát végzünk a kegytemplomban, ezúttal a déli istentiszteletet. Az ebéd és a többi étkezés most is egyénileg szervezendő. Az imaórát követően a délutáni előadáson a nagyheti énekekről beszélünk, s ha lesz rá idő, elővesszük a jeruzsálemi utrenye különleges dallamait is. Vecsernye után egyéni, vagy családi körben elköltött vacsora, majd közös beszélgetés lesz a zoom-on keresztül. 

A kántortalálkozóra az alábbi címen lehet bejelentkezni:

kantoroklgy@gorogkatolikusmetropolia.hu március 19. 16.00 óráig.

Ez azért fontos, mert a bejelentkezett személyeknek küldjük el az esti beszélgetés zoom-os kapcsolódási címét.

Másnap ki-ki a saját parókiáján énekeljen az utrenyén és a Szent Liturgián. Sajnos ezeket most nem tudjuk közösen végezni.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kegytemplomban végzett szertartások a máriapócsi élő közvetítésen keresztül követhetők,
az előadások pedig a Görögkatolikus Médiaközpont Youtube csatornáján lesznek elérhetők.

 

A kántorképző és – találkozó napirendje (március 20.):

06.30 – Utrenye a kegytemplomban

10.30 – 1. tanítás: Előszenteltek és a nagyhét énekei

12.00 – Déli istentisztelet a kegytemplomban

15.00 – 9. imaóra a kegytemplomban

15.30 – 2. tanítás: Nagyhét énekei (jeruzsálemi utrenye)

18.00 – vecsernye a kegytemplomban

19.30 – közös beszélgetés a Zoom program segítségével.

21.00 – kis esti zsolozsma a fatemplomban, a végén rövid tanítás
(a zsolozsma és a tanítás a máriapócsi élő közvetítés helyett a Görögkatolikus Médiaközpont Youtube csatornáján lesz követhető.)

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

kántorok, találkozó, Kocsis Fülöp




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert