2019-ben élőszereplős passiójátékot adtak elő a kegytemplom előtt. Akkor negyvenhárom máriapócsi kötődésű vagy környékbeli ember vállalta, hogy belehelyezkedik a bibliai leírások alapján a jeruzsálemi történésekbe. Az erről készült filmet láthatjuk március 18-án 10.23-tól a Duna World műsorán.
Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg 2019 nagypéntekén azt az élőszereplős passiójátékot Máriapócson, mely az előadók szándéka szerint „minden évben a húsvéti felkészülésünket hivatott kiegészíti Krisztus szenvedésének ilyen jellegű felidézése által” – olvasható a nemzeti kegyhely közösségi oldalán.
A pandémia meghiúsította ezt a szándékot, hiszen tavaly és idén is elmarad a misztériumjáték.
„Emiatt különös öröm és nagyon köszönjük, hogy a két évvel ezelőtti Passióról készített műsort megismétli a Duna World március 18-án, délelőtt 10.23-tól.” – adta tudtunkra a kegyhely.
Kapcsolódó:
Passiójáték Máriapócson – képriport
Útmutató – riportfilm a máriapócsi passióról
Élőszereplős passiójáték Máriapócson Nagypénteken
AKINEK meg kell halnia – passiójátékkal készülnek a húsvétra Máriapócson
Forrás: Máriapócsi Nemzeti Kegyhely, Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |