Krisztus jelei a világban – kisebb egyházi rendek feladása a székesegyházban

Krisztus jelei a világban – kisebb egyházi rendek feladása a székesegyházban

A Jóisten áldásával három görögkatolikus papnövendék, Gémes Péter, Magyar Richárd és Szabó Csaba ölthette magára a kisebb egyházi rendek szolgálatának jelképeit, a felolvasói és az alszerpapi rend liturgikus öltözékeit 2021. április 11-én a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban. Szocska A. Ábel püspök atya emlékeztette őket küldetésükre: szolgálatuk által az emberek felismerjék az Isten jelenlétét az életükben, mintha Jézus sebeit érintenék.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. április 13. 03:00

A kisebb rendek feladásának ünnepélyes szertartását idén minden egyházmegye főpásztora saját székesegyházában végezte. Az elmúlt hetekben így összesen hat görögkatolikus papnövendék részesült alszerpapi és felolvasói rendben.

A Nyíregyházi Egyházmegyében Tamás vasárnapjához kapcsolódik ez a hagyomány, amit az ünnep különleges, buzdító üzenete is indokol. Erről beszélt a vecsernyén Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, aki a hívek mellett a kisebb rendekben most részesülő tisztelendő atyákat szólította meg elmélkedésével.

Tamás apostolnak szüksége volt arra, hogy megérintse Jézus sebeit. Erre a bizonyosságra napjainkban is sok embernek szüksége van – kezdte a főpásztor a két idősík összehasonlításával gondolatait.

„Az egyházi renddel járó kellékek valamilyen formában ezt segítik elő. A felolvasónak, alszerpapnak, diakónusnak, papnak, püspöknek is megvannak a maga eszközei, melyeket arra használjuk, hogy az evangéliumot továbbadjuk.”

Az egyházi rendek kézzel fogható eszközei és a liturgikus öltözékek, a rászon, a dalmatika, az orárion, vagy a papi öltözék: jelek. Aki magára ölti, annak feladata, hogy Krisztus sebeit megmutassa, hogy jellé váljon.

Hiszem, ha látom – tarja a mondás, a lelki irodalomban ezt megfordítják az atyák: kezdj el hinni, és majd meglátod az Istent. „Olyan jellé kell válni, amely által az emberekben a hitet tudják erősíteni, s a mindenkori szolgálatuk által az emberek felismerik az Isten jelenlétét az életükben” – mondta a hierarcha.

Ez nagy felelősség: nem mindegy hogyan élik meg a szolgálatukat a szertartásokon, a mindennapokban, hiszen akik magukra öltik ezen öltözékeket, használják ezeket az eszközöket, Krisztus jelei a világban. „Az emberek ezt a szolgálatot látva hitet meríthessenek, megerősödhessenek, mintha Jézus sebeit érintenék” – emlékeztette a papnövendékeket küldetésük lényegére.

A vecsernye legelején hárman kapták meg a kisebb rendeket: Magyar Richárd felolvasó (III. évfolyam), Gémes Péter alszerpap (V. évfolyam), Szabó Csaba alszerpap (V. évfolyam). Hivatásuk felé haladó útjuk eme fordulóján a szeminárium vezetői, növendéktársaik és szeretteik is elkísérték őket; a vecsernyén Horváth Tamás atya, a szeminárium spirituálisa szolgált az oltár mellett.   

A felolvasó feladata az énekes szolgálat, valamint az ószövetségi olvasmányok és az apostoli szakaszok felolvasása a szertartásokon. A papnövendék haját kereszt alakban megnyírják: tonzúrát kap az engedelmesség jeleként, majd a püspök imájával felolvasóvá avatja. A bő ujjú ruhát, a rászont is magára ölti a szertartás során.  

Az alszerpapi rend feladása által a papnövendéket az oltár körüli szolgálattal bízza meg püspöke. Liturgikus öltözéke innentől a szticharion és az orarion, liturgikus eszközei a kéztörlő és a kancsó.

„Te Uralkodónk, őrizd meg őt mindenben feddhetetlennek, add, hogy szeresse házad ékességét, ott álljon szentélyed ajtaja előtt, meggyújtsa dicsőséged sátrának mécsesét, viruljon Anyaszentegyházadban, mint bőven termő olajfa s teremje meg az igazság gyümölcsét, tökéletes szolgád legyen eljöveteled idején és élvezhesse az előtted kedvesek jutalmát.”

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

alszerpap avatása, kisebb rendek, felolvasó
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert