XXII. Liturgikus szimpozion: Halál – temetés – gyász

XXII. Liturgikus szimpozion: Halál – temetés – gyász

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Liturgikus Tanszéke 2021. május 6-án online formában rendezi meg a  XXII. liturgikus szimpoziomot a „halál – temetés – gyász” témakörében.

Forrás: SzAGHF, fotó: P. Tóth Nóra2021. április 29. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1064 napja íródott

Az ember földi élete a halállal ér véget: „Isten rendelése szerint a földbe visszatérsz, melyből vétettél”. Ha csak ennyi lenne az életünk, az szomorú, tragikus lenne. Jézus ígéretére alapozódik a bizalmunk: „Aki énbennem hisz még ha meg is hal, élni fog” (Jn 11,25).

Egyházunk vigasztalás nyújt egyrészt azzal, hogy a kinyilatkoztatott tanításból, a Szentírásból világítja meg az ember örök sorsát, amely nem a teljes megsemmisülés. Másrészt szertartásainak ihletett és évszázadokon keresztül átimádkozott szövegével nyújt erről tanítást és komoly vigasztalást.

Tudjuk, hogy valójában az ittmaradottak gyászolnak, siratják az elhunytjaikat, akik már lehet, hogy az örök boldogságban vannak, és nem is kívánkoznak visszatérni a földi életbe. Ha még nem értek el a végső célba, az üdvösségbe, segíthetünk nekik és rajtuk, hogy ez minél előbb megvalósuljon. (Ha nem juthatnak oda, az imádságunk és felajánlásunk akkor is érvényes, mert Isten egyetlen imádságot sem semmisít meg.)

Szimpozionunk a halál, a temetés és a gyász témakörét igyekszik körbejárni: bemutatni, hogy a halál kikerülhetetlen az ember számára. Igyekszik rávilágítani arra, hogy a halottak eltemetése „üdvös dolog”, éppen úgy, mint az értük mondott imádság is. Törekszik bemutatni, hogy ennek milyen intézményes formája lett a temetés. Végül szólni akar a gyászról, amit óhatatlanul is megélünk, amikor szeretteinktől el kell búcsúznunk.

A szimpoziont a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Liturgikus Tanszéke rendezi online formában 2021. május 6-án, melyhez a linkre kattintva lehet csatlakozni.

Program

„Föltámadt Krisztus…” – Közös ének

14.00: Megnyitó – Dr. Gyurkovics Miklós tudományos rektorhelyettes, Nyíregyháza

14.05: A halál, temetés és gyász néhány erkölcsteológiai szempontja – Dr. Soltész János az erkölcsteológiai tanszék vezetője

14.25: „Eltávozók és ittmaradók” – az emberi élet földi végének témaköre a Szentírásban – Gánicz Endre biblikus tanár, Nyíregyháza székvezető tanár, Nyíregyháza

14.45: A temetési rítusok kialakulása a bizánci hagyományban – Szemán András, Porcsalma

15.05: A panachidáról – Dr. Cselényi István Gábor emeritus teológiai tanár

15.25: A temetés sajátosságai a Partiumban – Pallai Béla nagypeleskei paróchus, doktorandusz

15.45 – „Boldog nyugalmat és örök emléket” – A gyász formájának egyik enyhítése: a koszorúmegváltás intézménye magyar görögkatolikus egyházunkban – Dr. Ivancsó István a liturgikus tanszék vezetője, Nyíregyháza

16.00: Összefoglalás és zárszó – Dr. Ivancsó István liturgikus tanár

16.05: „Tündökölj, tündökölj…” – Közös ének

A 2021. május 6-án, a Hittudományi Főiskolán, online formában rendezett szimpozionra mindenkit hívnak és várnak a képernyők elé.

Forrás: SzAGHF, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

szimpozion




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert