November 13-án tartották a Szent Mihály tiszteletére felszentelt máriapócsi kegytemplom búcsúját.
November 13-án tartottuk a Szent Mihály tiszteletére felszentelt máriapócsi kegytemplom búcsúját. A helyeikkel együtt ünnepeltek a kállósemjéni és nyírgyulaji egyházközségek hívei is, Orosz István és Kabály János atyák vezetésével. Megtisztelt minket - híveivel együtt - jelenlétével Kiss Zsolt nyírbátori, Nagy István biri és Jaczkó György nagykállói parókus, és Gánicz László Zemplánagárdon szolgáló atya, aki maga is Máriapócson kezdte meg papi szolgálatát. László atya ünnepi szentbeszédében a szolgálatról beszélt, Szent Mihály és Szűz Mária kapcsán, akik alázatosan fogadták el Istentől kapott feladatukat. A kegyhelyen élőknek és dolgozóknak is ilyen alázattal és szeretettel kell teljesíteniük a rájuk váró nagy feladatot: a zarándokok szolgálatát. Emlékeztetett, hogy a kegyhelyen élők olyannyira közel élik életüket a csodához, mintha egy jól ismert és szeretett családtag közelében lennének nap mint nap. A mindennapjainkhoz hozzátartozó dolgok felett pedig gyakran elsiklik a figyelem.
A Szocska Ábel apostoli kormányzó által adott áldást követően a vendég atyák és a helyben szolgálók, összesen tizenhárman, megálltak az ikonosztázion előtt, és mindannyian éreztük: osztoznak a máriapócsiak örömében!
Olykor mások segítségére, látásmódjára van szükségünk, hogy valódi értéke szerint becsülni tudjuk azt, ami ennyire közel van hozzánk. Ezért is nagy dolog, hogy ilyen sokan eljöttek hozzánk a környékről ezen a szép ünnepen. Ahogyan Orosz István pócsi parókus atyánk kiemelte, valami a kállósemjéni gyalogos zarándoklatunk idején kezdődött el, amikor igazi, szívből jövő vendéglátásban részesültünk az ottani templombúcsún. E zarándoklat segített, hogy jobban átérezhessük az Istenszülőhöz érkezők helyzetét. A semjéniek most viszonozták a látogatást, nekik és a többi jelenlévő, hozzánk látogató vendégnek köszönhetően talán a mi figyelmünk is jobban arra a csodára irányul, amit a kegytemplom, a kegykép és a zarándokok ragaszkodása, és bizalma jelent.
forrás: Máriapócs Nemzeti Kegyhely, képek: Mikula Szilvia
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |