Május 24-én, pünkösdhétfőn illetve néhány napra rá május 29-én, szombaton bővül a papi szolgálattevők köre a Hajdúdorogi Főegyházmegyében. Szaplonczay Mátét és Kaskötő Miklóst szenteli pappá Fülöp metropolita atya.
Szaplonczay Máté szentelése 2021. május 24-én a 10 órakor kezdődő Szent Liturgián lesz, a dunaújvárosi görögkatolikus templomban.
Szaplonczay Máté Nyíregyházán született 1989-ben. Élete első három évét Abaújszántón töltötte, onnan 1992-ben helyezték édesapját Szegedre, ahol azóta is teljesíti papi szolgálatát. Ennek köszönhetően az óvodát és az általános iskolát ebben a csodás alföldi városban járhatta ki. 12 évesen került Pannonhalmára, ahol hat év után érettségit szerzett. A középiskola után hivatástisztázás céljából végigzarándokolta az El Camino-t, majd néhány hónapig egy kórházban dolgozott, közben marketing- és reklámügyintéző OKJ-s végzettséget szerzett. A sikeres szemináriumi felvételi után Vácott töltötte a tanulmányait előkészítő évét római és görögkatolikus kispaptársaival. A papképzés Nyíregyházán folytatódott 2017 júniusáig, amikor teológiai baccalaureátust (akadémiai fokozat) szerezett. A szociális évét Szakolyban és Thessalonikiben töltötte. A szemináriumi évek során többször is volt lehetősége külföldi tanulmányúton, konferencián részt venni, többek közt Oxfordban, Barcelonában és Berlinben is. Végzett teológusként Fülöp érsek-metropolita atya Rómába küldte további tanulmányok céljából. A Görög Kollégium lakójaként tanulhatott a Pápai Keleti Intézetben három évig, melynek végeztével idén júniusban keleti kánonjogból licenciátusi fokozatot szerzett. Diakónusi szolgálatát a Dunaújvárosi Parókián kezdte meg.
Kaskötő Miklóst 2021. május 29-én szenteli pappá Fülöp metropolita, Budapesten a Rózsák terei görögkatolikus templomban. A szertartás 10 órakor kezdődik.
Kaskötő Miklós Bertold 1994. május 6-án született Debrecenben. Hite, hivatása kibontakozásában sokat köszönhet felmenőinek és szülővárosának, Hajdúdorognak, ahol alap és középfokú tanulmányait is végezte. 2013-ban jelentkezett a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Szociális éve alatt a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként tevékenykedhetett. Ennek köszönhetően a kárpátaljai Karácsfalván teljesíthetett szolgálatot. Meghatározó volt életében az ott töltött kilenc hónap, az ott szerzett sok tapasztalat. Diplomáját idén nyáron szerezte meg a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán. Feleségével, Sivadó Patríciával 2020 júliusában házasodott össze. Diakónussá szentelése után a budapesti Rózsák terei parókián kezdte meg szolgálatát.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |