Teremtésvédelmi kerekasztal-beszélgetést rendez a Mária Rádió május 25-én, kedden 17.30 és 19.45 között. A téma neves szakértőit hívták meg, köztük Ürge-Vorsatz Diánát és Nobilis Máriót.
Ajándékba kaptunk mindent. Képességeket és így felelősséget is, hogy műveljük, amit kaptunk, vigyázzunk rá, méghozzá az Ajándékozóra figyelve.
A végletekig kizsákmányolt természeti környezet, a profitot az embernél és mindennél fontosabb értéknek tartó gazdaság, a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegényebb területek elnéptelenedése, a nemzeti identitást és kultúrát háttérbe szorító globális egyformaság egyre erőteljesebben kiált megoldásért. Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű teremtésvédelmi enciklikája átfogó cselekvést sürget; természeti, gazdasági, társadalmi és kulturális oldalról közelítve meg korunk talán legnagyobb és legsürgetőbb kihívását: teremtett világunk védelmét.
A Mária Rádió e gondolatok jegyében szervezte meg teremtésvédelmi évét. Ennek része az a kerekasztalbeszélgetés-sorozat, melynek következő alkalmával a fenntarthatóság globális és lokális kérdéseit tárgyalják. Jelenlegi életfelfogásunk, életmódunk fenntarthatatlanságáról egyre többet hallunk. Vajon melyek a legfontosabb és legsürgősebben megoldandó problémák? Mit kell és lehet tenni globálisan, hazai és egyéni szinten? Mi az, ami fenntartható, és mi az, ami nem? Mi a különbség fenntarthatóság és a teremtésvédelem között? Milyen kilátásaink vannak a sikerre?
Többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ a Mária Rádió online kerekasztal-beszélgetésének szakértő résztvevői május 25-én.
A program interaktív. A rendezvény idején a nézők feltehetnek kérdéseket Facebook-üzenet formájában. A kérdésekre a beszélgetés második felében válaszolnak a szakértők.
Egy indián legenda szerint volt egyszer egy hatalmas erdőtűz. Az állatok rémülten és tehetetlenül nézték a szerencsétlenséget. Csak a kis kolibri kezdett cselekedni, vett pár csepp vizet a csőrébe, hogy a tűzre öntse. A tatu, aki egy ideig figyelte, egyszer csak kifakadt: „Kolibri! Megbolondultál? Csak nem képzeled, hogy ezzel a néhány vízcseppel el tudod oltani a tüzet?!” A kolibri így válaszolt: „Nem, de megteszem, ami rajtam múlik.”
A teremtésvédelmi kerekasztal-beszélgetés időpontja:
május 25., kedd 17.30–19.45
Résztvevők:
Kőrösi Csaba, Magyarország volt ENSZ-nagykövete, az ENSZ fenntartható fejlődési célrendszerének kidolgozója,
Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnöke, Nobel-békedíjas klímakutató,
Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapító alelnöke, Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű teremtésvédelmi enciklikája fordításának szakmai lektora,
Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének alelnöke
Moderátor:
Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége társelnöke
Program:
17.30–18.30 kerekasztal-beszélgetés
18.30–18.45 szünet
18.45–19.45 válaszok a beérkezett kérdésekre
Forrás és fotó: Mária Rádió, Magyar Kurír
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |