Kapuház megáldás Nyíregyháza Huszár-telepen

Kapuház megáldás Nyíregyháza Huszár-telepen

A felújított épület megáldására 2016. november 19-én került sor, melyet Szocska Ábel apostoli kormányzó végzett Grunda János pasztorális és dr. Sivadó Csaba oktatási referensekkel.

fotó: Gánicz Tamás2016. november 19. 17:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2883 napja íródott

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 2-án kelt közgyűlési határozatával öt éves használatra átadta a Nyíregyházi Egyházmegyének a Nyíregyháza Huszár téren lévő Kapuházat, hogy ott a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola tanodát működtessen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyagi támogatásával sikerült az épületet felújítani és bekeríteni. Így lett méltó helye a pályázati támogatással újra induló Magvető Tanodának.

A felújított épület megáldására 2016. november 19-én került sor, melyet Szocska Ábel apostoli kormányzó végzett Grunda János pasztorális és dr. Sivadó Csaba oktatási referensekkel.

A meghívottak között volt Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Kovács Ferenc Nyíregyháza, Megyei Jogú Város polgármestere, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Vinnay Győző, Petnehzy Attila és dr. Simon Miklós országgyűlési képviselők.

Az épület megáldása után a vendégek fát ültettek a tanoda udvarán, majd a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola tanulói adtak szép műsort, melyet a szép számmal jelenlévő huszártelepiek nagy lelkesedéssel tapsoltak meg.

Az ünnepség keretében volt az iskola csibeavatója is. Most rendkívüli alkalom lévén minden tanuló és nevelő az összetartozás jeleként egyen nyakkendőt kapott, ezzel is erősítve összetartozásunk érzését.

A műsor keretében megáldották a felajánlásként kapott kenyereket is Árpádházi Szent Erzsébetre, mint az adakozó szeretet példájára emlékezve. Az ünnepség lezárásaként mindenkit vendégül láttak az iskola udvarán főzött 500 adag finom gulyáslevesre.

 

 

fotó: Gánicz Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye

Kapuház, Huszártelep
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert