A templom március 25-i címünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony már elmúlt, de a járványhelyzet várakozásra intett minket, így június 6-án immár ünnepi körülmények között találkozhattunk egymással templomunk születésnapja alkalmából – Zolcsák Istvánné beszámolója a közösség újbóli találkozásának öröméről.
Hála Istennek, hosszú idő után találkozhattunk a nyírderzsi templom búcsúünnepén. Hálát adhattunk Istennek, hogy megtartott bennünket. Sokunkat érintett ez a járvány, de volt, Aki megóvott, vigasztalt bennünket. Volt miért, kikért hálát adni.
A Szent Liturgiát Kanyó Árpád hodászi parókus atya vezette. A prédikációt Bodnár Attila, a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus iskola lelki igazgatója tartotta. Attila atya a búcsúi beszédében az alázatosságra hívta fel a figyelmet, hiszen az ünnep főszereplői is mind az alázat példaképei. Az Atya, a Fiú alázatos szeretettel hajolt le az emberiséghez, hogy újra harmóniában élhessenek Istenükkel és embertársaikkal. Gábor főangyal egész lénye istenszolgálat volt. Mária alázatosan elfogadta szülei akaratát, majd a templomban az Isten akaratát is, ezzel az alappal tudott igent mondani Gábor angyalnak is.
Ha valaki elfogadja életében az Isten akaratát, ott megfogan valami szép, valami jó, valami isteni, ami elkísér minket az örök életbe.
Jelen volt még a szent szolgálaton Kicsák János atya Nagydobosról, Kerezsi János atya Kántorjánosiból. Heidelsperger István Plébános atya és Mészáros Zsolt káplán atya is megérkezett később, római katolikus testvéreink aznap ünnepelték az úrnapját.
Megtarthattuk a szokásos körmenetet miroválással és antidór-osztással. A himnuszok, éltetések után mindenkit megvendégeltünk a parókián egy pohár frissítővel, süteménnyel, egy falatka fasírttal. A meghívott vendégek a terített asztalnál is megbeszélhették az elmúlt időszakban átélt örömöket, nehézségeket, talán azt is, hogy ki hogyan élte meg a betegséget és a járvány okozta elszigetelődést.
Köszönet a résztvevőknek, akik megtisztelték ezt az ünnepet, hogy együtt adhattunk hálát, együtt örülhettünk. Mert minden jó adomány felülről adatik. Köszönettel tartozunk minden jó szándékú adakozónak a süteményekért, a templom és a parókia rendbetételéért, a konyhában a tálalásért.
Meghatódtam, mikor az egyik atya azt mondta, hogy „annyira hiányoztatok”. Bízunk benne, hogy folytathatjuk ezeket a találkozásokat immár szabadabban, felszabadult örömben.
Szöveg: Zolcsák Istvánné, fotó: Bodnárné Rolyák Krisztina, Zolcsák István
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |