A nagyszülők és unokák zarándoklata Máriapócson

A nagyszülők és unokák zarándoklata Máriapócson

Nagyszülők és unokák: különleges kapcsolat… Fekete András atya is érti, éli. Görögkatolikus papként és gyakorló nagyapaként állt vasárnap a Máriapócsra érkezők elé, hogy a két délelőtti liturgia között rövid tanítást nyújtson e témában. Helyben csak kevesen, ám a technika segítségével közel tízezren látták-hallgatták meg katekézisét.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely2021. június 14. 23:00

Kedves gesztussal indult az előadás: a kegyhelyről a századik születésnapját ünneplő Soltész Stefi nénit, görögkatolikus papnét, harmincszoros nagymamát, ötvennégyszeres dédmamát, kilencszeres ükmamát köszöntötte az atya.

Ezután „Mondd el fiaidnak!” mottóval nem csak arra adott tanítást András atya, hogy nagyszülőként hogyan keressük Krisztus útját, hanem abban is segített, mit tegyünk, hogy unokáink számára is Jézus követése legyen a legfontosabb. Ilyen ötletekkel: Felesleges rózsafűzért ajándékozni annak, aki még nem hallott erről az imádságról… Tiszteletből nem fogja kidobni, de nem tud majd mit kezdeni vele, esetleg a visszapillantó tükrön köt ki. Az unokával együtt kell imádkozni!

A nagyszülők és unokák zarándoklatakor a 11 órai Szent Liturgiát is András atya végezte. Prédikációjában az előírt evangéliumi szakaszt jóformán mondatról mondatra vette végig és vonatkoztatta a nagyszülők életére. Kezdve onnan: „Nem szolgálhattok egyszerre két Úrnak…” (Mt 6,24) Finomítjuk a megfogalmazást, és nem két úrnak, hanem két útnak mondjuk, lehetőségnek gondoljuk választásainkat. Később meg is magyarázzuk, hogy miért fér bele több út is az életünkbe. Csakhogy ez tévedés…

Aki a többi tanácsra, szemléletformáló gondolatra is kíváncsi, kattintson a ERRE a linkre

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

unokák és nagyszülők zarándoklata, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert