2021. június 27-én immár a 71. tanévzáró ünnepséget tartották a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A nyíregyházi püspöki székesegyházban adtak hálát a tanévért, a főiskola Szent Atanáz termében kiosztották a diplomákat. Az ünnepséget Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök atyák is megtisztelték jelenlétükkel.
Hagyományoktól eltérően idén ünnepi vecsernyével kezdődött az ünnepség. Ünnepi beszédében Kocsis Fülöp érsek atya a hála fontosságára hívta fel figyelmet: az elmúlt év, a pandémia alatti korlátozások után hálásak lehetünk, hogy imádkozva, a végzős hallgatókat ünnepelve együtt lehetünk.
„Mi közünk hozzád, Jézus, Isten Fia?” – tette fel a kérdést Seszták István atya ünnepi beszédében. Az itt tanuló hallgatók arra kapnak meghívást, hogy rájöjjenek és felfedezzék, hogy közük van Valakihez, az Isten Fiához. Ez a kapcsolat, közösség, az Isten ajándéka, az a talentum, amit mindenki megkap élete kezdetén. Az Istennek gondja van ránk, törődik velünk még a tanulmányok ideje alatt is. Ez a „közünk van Jézushoz” az alapja a tudás gazdagodásának, a mozgatója a vágynak, hogy többet tudjunk meg a felfoghatatlanról.
Ezt követően a diplomák átadása következett.
A licenciadiplomákat Kocsis Fülöp érsek atya, a teológus diplomákat Orosz Atanáz püspök atya, a hittanár-nevelőtanár mester diplomákat Szocska Ábel püspök atya adta át.
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a 2020. évben az Eperjesi Egyetem Teológiai Fakultása professzor emeritusának, Bohács Béla atyának adományozta a Szent Atanáz-díjat. Tavaly előbb a pandémia, majd Béla atya elhunyta miatt nem tudták átadni a díjat. Most felesége és fia vették át a plakettet és oklevelet Fülöp érsektől.
Bohács Béla az Eperjesi Egyetem és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola közötti koordinátori tisztséget csaknem két évtizeden át látta el. Az együttműködés elsősorban a tudományos kutatás területén, konferenciák szervezésében, kölcsönös publikációs lehetőségek felkínálásában és teljesítésében nyilvánult meg.
Az intézményben 1961-ben Bodnár István, Keresztes Gábor, Sivadó János és Vattamány Albert atyák fejezték be tanulmányaikat. 1971-ben Damjanovich József, Rakaczki Mihály, Tóth Mihály atyák fejezték be tanulmányaikat. Sajnos ma már senki sem él közülük, így arany- és gyémántdiplomát nem adhattak át. 1956-ban Ádám Péter, Barna Sándor és Szabó Sándor atyák fejezték be tanulmányaikat. 65 év elteltével már csak Szabó Sándor atya vehette át a vasdiplomát Szocska Ábel püspök atyától.
A tanévzáró ünnepség lezárásaként a könyvjutalmak átadására került sor, mellyel a főiskola a tanév során kiemelkedő tanulmányi eredményt felmutató hallgatókat jutalmazza.
Szöveg és fotó: SzAGKHF
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |