Egy hét a zánkai Erzsébet-táborban a tanodásokkal

Egy hét a zánkai Erzsébet-táborban a tanodásokkal

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő tanodák közül a huszártelepi Magvető, és a máriapócsi Mária Gyermekei Tanoda huszonnyolc általános iskolás nebulója utazott múlt héten a zánkai Erzsébet-táborba. Orosz Rita cigánypasztorációs megbízott beszámolóját olvashatják.

Szöveg: Orosz Rita, fotó: Egeresi Csilla, Orosz Rita2021. július 19. 14:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1172 napja íródott

A hatnapos együttlétet mind a két csoport imádsággal kezdte, a szülők, nagyszülők így indították útnak a gyermekeket. A nyíregyházi vasútállomáson találkoztak, innen már együtt, az ingyenes Erzsébet-vonattal – átszállás nélkül, biztonságosan – hét órát zakatoltak a Balatonig. Volt idő barátkozni, bár a korábbi közös programoknak köszönhetően néhányan már ismerték egymást.

A zánkai tábor a görögkatolikusok számára meglepetéssel kezdődött. Mindjárt érkezéskor kiderült, hogy az épp ott tartózkodó összesen 3500 – többségében hátrányos helyzetű, rászoruló, sok sajátos nevelési igényű, jó néhány fogyatékkal élő – gyerek nyaralását a Himnusz eléneklése után ünnepélyesen Kocsis Fülöp metropolita nyitotta meg. Amikor „Dicsőség Jézus Krisztusnak!”-kal köszönt, azonnal többen tudtak rá válaszolni, így az is kiderült, hogy másfelől is vannak görögök. Később pedig, a tóparton felállított, egész nap szolgálatot biztosító keresztény sátorban Szaplonczay Máté atyával találkozhattak a táborozók.

Valószínűleg máskor hetek-hónapok kellenek ahhoz, hogy ennyi inger és élmény érje ezeket a gyermekeket. Hetven különböző program várta őket, rengeteg tematikus foglalkozás, játék, sport, és versenyek. Ezek közül tanodásaink talán leginkább az éjszakai akadályversenyt, a lézerharcot és a digitális kincskeresést élvezték.  A szervezők különleges, interaktív foglalkozásokkal is készültek. A nyíregyháziak elsősegélynyújtó, a máriapócsiak drogprevenciós témát választottak.  Minden nap részt vettek valamelyik felkínált programon, de természetesen jutott idő lubickolásra is. Ráadásként a strand területén is volt sportverseny, egyénileg is, csapatban is bizonyíthattak a gyerekek. Arra is volt lehetőségük, hogy a kerekesszékes kosárlabdázást, illetve egyéb, fogyatékkal élők által űzött sportágakat kipróbáljanak. Szintén a strand területére szerveztek ún. Hősök Napját. Ekkor a rendvédelmi szervek, a katasztrófavédelem, társadalmunk biztonságát elősegítő szervek mutatkoztak be. Nagy élmény volt a motoros rendőrök járgányára ülni, a kutyás bemutatót egy tűzoltóautó tetejéről végignézni, célba lőni, és így tovább…

Az újdonságok megismerésén, a rengeteg élmény befogadásán túl talán az is kijelenthető, hogy tanodásaink tapasztalatokat szereztek és sokat fejlődtek önismeret, alkalmazkodás, személyiségfejlődés terén. Bizonyos, hogy világszemléletük is változott az elmúlt héten.

Ahogyan imádsággal kezdték az utat, úgy azzal is zárták: gyermekeiket hazaváró családtagok körében adtak hálát a balesetmentes, szerencsés érkezésért.

Szöveg: Orosz Rita, fotó: Egeresi Csilla, Orosz Rita

Nyíregyházi Egyházmegye

tanoda, cigánypasztoráció, oktatás, tábor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert