Pálinkaáldást tartottak Újfehértón. A helyi görögkatolikus templomban nyolc pálinka lovagrend képviselői jelenlétében püspöki áldást és szentelést kaptak az idén főzött párlatok. A pálinkalovagok cserébe ajándékot hoztak, a korábban licitre bocsátott termékeikből befolyt 800 ezer forintot jótékony célokra ajánlották fel a görögkatolikus egyháznak.
Pálinkaáldást tartottak Újfehértón. A helyi görögkatolikus templomban nyolc pálinka lovagrend képviselői jelenlétében püspöki áldást és szentelést kaptak az idén főzött párlatok. A pálinkalovagok cserébe ajándékot hoztak, a korábban licitre bocsátott termékeikből befolyt 800 ezer forintot jótékony célokra ajánlották fel a görögkatolikus egyháznak.
Zászlóval és a pálinkafőzők védőszentjével, Szent Miklós ikonjával vonultak be a pálinkalovagok az újfehértói görökatolikus templomba. Vasárnap délelőtt 8 határon innen és túlról – Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről – érkezett lovagrend több mint 60 képviselője jött el, hogy áldást kérjenek az idén főzött párlatokra.
A pálinkákat Szócska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegyei apostoli kormányzója áldotta és szentelte meg. Az atya elmondta, nagyon örült a kezdeményezésnek, mert a pálinkafőzőknek és az egyházmegyének is Szent Miklós a védőszentje. Ráadásul ezen a vidéken három földrajzilag eredetvédett pálinkát is számon tartanak.
– A mi egyházmegyénk, a nyíregyházi egyházmegyénk talán azzal is büszkélkedhetik, hogy itt Szabolcsban, Beregben, Szatmárban azért a pálinkafőzésnek van hagyománya, és örülök, hogy a görögkatolikus egyházunkon belül, mi meg vagyunk azzal tisztelve, hogy megkértek ennek a pálinkának megszentelésére – tette hozzá Szócska A. Ábel.
A pálinka lovagrendek az áldásért cserébe nagy értékű ajándékot hoztak a görögkatolikusoknak: 800 ezer forintot ajánlottak fel jótékony célokra. A pénz licitre bocsátott pálinkákból származik.
A főzdék tulajdonosai azt mondják, idén jó évet zártak. Egyelőre nem csökken a kereslet a jó minőségű gyümölcspárlatok iránt. A törvényi változásoknak köszönhetően a következő esztendő elébe is bizakodva tekintenek.
– A törvényi változásnak köszönhetően a kommersz italokra egy komoly adóteher rakódik rá, a pálinkára ez viszont nem. Talán a pálinka eladhatósága még tovább fog növekedni. Voltak bizonyos törvényi vadhajtások, ami egy picit megzavarta ezt a folyamatot, de azt hiszem, minden apró dolognak örülni kell. Ezt vállalkozóként és egy pálinka lovagrend vezetőjeként is mondom. Örülni kell minden egyes apró dolognak, annak is, hogy itt vagyunk és megünnepelhetjük ezt a hungaricumot – mondta el Papp József.
Papp József hozzáfűzte, nagyon örült az újfehértói események, mert a jelenlévők egy összmagyar pálinkaünnep formálódásnak lehettek tanúi. Azt is mondta, hogy azért is boldog, mert a határon túl, a magyar ajkúak lakta területeken is kialakultak már azok a szervezetek, amelyek a pálinkafőzés tradícióit ápolják és népszerűsítik a legismertebb hungarikumot.
Forrás: Z. Pintye Zsolt, Nyíregyháza.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |