A közösségért végzett munka Istenhez is közelebb visz – ünnep Timáron

A közösségért végzett munka Istenhez is közelebb visz – ünnep Timáron

Negyedik alkalommal érkeztek vendégek a timári görögkatolikus templomba és környékére. Timáriakat és Timárról elszármazottakat vártak haza a Hazaváró Fesztiválra. Az ünnepi együttlét során Szocska A. Ábel megyéspüspök celebrálta a búcsúi Szent Liturgiát, majd megszentelte a felújított közösségi házat. A kulináris élvezeteket is nyújtó eseményt dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője is megtisztelte jelenlétével. 

Szöveg: Zakor-Broda Rita, fotó: Vidék Kincse Egyesület2021. augusztus 27. 10:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 944 napja íródott

A Vidék Kincse Egyesület és a Timári Görögkatolikus Parókia szervezésében augusztus 22-én immáron negyedik alkalommal valósult meg a Hazaváró – Helyi ízek fesztiválja.  A Heritage – Értékes barangolás hagyományaink útján program lehetőséget nyújtott a kulturális és gasztronómiai élményeken keresztül a közösség erősítéséhez, a gyermekek és családok részére családi és közösségi élményt biztosított a zenei és hagyományőrző programok által.

Az esemény a püspöki celebrálású Szent Liturgiával kezdődött, amely ünnepélyes nyitánya volt az egész napos rendezvénynek. Szocska A. Ábel püspök atya gondolataiban kiemelte, hogy minden közösségért tett munka, amely az együttműködést segíti egy vallási, vagy települési program keretin belül, az az Istennek tett szolgálatot is jelenti.

A szertartás után átadták és megszentelték a görögkatolikus közösségi házat, mely vallási és világi csoportok együttlétének is helyszínt ad. Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője és dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő köszöntő gondolataikban a közösség erejét és összetartozás fontosságát emelték ki értékeink átörökítésében.

A Helyi ízek fesztiváljának gasztronómiai utcájában a település és a megye ízei gazdagították a gasztronómiai kultúra iránt érdeklődők kíváncsiságát.

Szöveg: Zakor-Broda Rita, fotó: Vidék Kincse Egyesület

Nyíregyházi Egyházmegye

Timár, búcsú, Hazaváró, Simicskó István, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert