Ferenc pápa a budapesti–szlovákiai útja után: Nagy köszönet van a szívemben!

Ferenc pápa a budapesti–szlovákiai útja után: Nagy köszönet van a szívemben!

Szeptember 22-én az általános kihallgatást a vatikáni VI. Pál teremben tartották, ahol a Szentatya Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett hívőkkel találkozott. Beszédében a közelmúltban Budapesten és Szlovákiában tett apostoli útját idézte fel.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Vatican News2021. szeptember 22. 20:00

A találkozó elején az Apostolok cselekedeteiből olvastak fel (ApCsel 13,46–49.52). Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Testvéreim, jó napot kívánok!

Ma arról az apostoli útról szeretnék beszélni nektek, amelyet Budapesten és Szlovákiában tettem, és amely éppen egy hete, múlt szerdán ért véget. Így foglalnám össze: imádságos zarándoklat volt, zarándoklat a gyökerekhez, a remény zarándoklata. Ima, gyökerek és remény.

1. Az első állomás Budapest volt, a világjárvány miatt kereken egy évvel elhalasztott nemzetközi eucharisztikus kongresszus zárómiséjére mentem. Sokan részt vettek ezen a szertartáson. Isten szent népe az Úr napján egybegyűlt az eucharisztia misztériuma előtt, amelyből szüntelenül születik és újjászületik.

Átölelte a népet az oltár fölé magasodó kereszt, amely ugyanazt az irányt mutatta, amelyet az eucharisztia is jelez, vagyis az alázatos és önzetlen szeretet útját, a nagylelkű és mindenkit tisztelő szeretet útját, a világiasságtól megtisztító és a lényegre vezető hit útját.

Ez a hit állandóan megtisztít bennünket, és távoltart a világiasságtól, mely mindannyiunkat tönkretesz: a világiasság – mint a szú – belülről tesz tönkre bennünket.

Ez az imádságos zarándoklat Szlovákiában ért véget a Fájdalmas Szűzanya ünnepén. Sasváron, a Hétfájdalmú Szűzanya kegyhelyén szintén sok gyermek jött el az Édesanya ünnepére, mely egyben nemzeti vallási ünnep is. Zarándoklatom tehát imádságos zarándoklat volt Európa szívébe: szentségimádással kezdődött és a népi vallásosság megnyilvánulásával fejeződött be. Mert Isten népe mindenekelőtt erre kapott meghívást: imádni, imádkozni, járni, zarándokolni, bűnbánatot tartani, és mindebben megérezni azt a békét és örömet, amelyet az Úr ad nekünk.

Életünknek ilyennek kell lennie: imádni, imádkozni, járni, zarándokolni, bűnbánatot tartani. Ez különösen fontos az európai kontinensen, ahol Isten jelenléte elhalványul – nap mint nap látjuk: Isten jelenléte elhalványul – a fogyasztás-központúság és az önmagát egyedüli lehetségesként ránk erőltető gondolkodásmód „gőzei” miatt,

mely – furcsamód, de valóságosan – régi és új ideológiák keveredésének eredménye. Ez eltávolít bennünket az Úrral való meghitt kapcsolattól, az Istennel való meghitt kapcsolattól. A gyógyító válasz ebben az összefüggésben is az imából, a tanúságtételből és az alázatos szeretetből származik. Az alázatos, szolgáló szeretetből. Gondoljuk át újra: a kereszténynek szolgálnia kell!

Ezt láttam az Isten szent népével való találkozásom során. Mit láttam? Egy hűséges népet, amely elszenvedte az ateista üldöztetést. Láttam ezt zsidó testvéreink arcán is, akikkel együtt emlékeztünk a soára. Mert emlékezés nélkül nincs ima. Emlékezés nélkül nincs ima! Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy amikor imádkozunk, emlékeznünk kell saját életünkre, népünk életére, annak a sok embernek az életére, akik körülvesznek bennünket a városban, szem előtt tartva, milyen történelmük volt. Az egyik szlovák püspök, már idős ember, azt mondta nekem, amikor üdvözölt: „Én villamosvezető voltam, hogy elbújjak a kommunisták elől.” Derék ember ez a püspök: a diktatúrában, az üldözés idején villamosvezetőként dolgozott, majd titokban űzte a maga püspöki „mesterségét”, és senki sem tudott róla. Így megy ez üldöztetés idején.

Emlékezés nélkül nincs ima.

Ima, emlékezés saját életünkre, népünk életére, saját történelmünkre: emlékezés és felidézés. Ez jó tesz, és segít az imádkozásban.

2. Második szempont: ez az út zarándoklat volt a gyökerekhez. Püspöktestvéreimmel találkozva, mind Budapesten, mind Pozsonyban, kézzelfoghatóan éreztem a hit és a keresztény élet e gyökereinek hálás emlékét.

A hit olyan tanúinak ragyogó példájában tündökölnek ezek a gyökerek, mint Mindszenty bíboros, Korec bíboros és Boldog Pavel Peter Gojdič püspök.

Ezek a gyökerek a kilencedik századig nyúlnak vissza, a szent testvérek, Cirill és Metód evangelizáló munkájáig, akik állandó jelenlétükkel kísérték ezt az apostoli utat. E gyökerek erejét a bizánci rítusú isteni liturgia bemutatása során éreztem meg Eperjesen, a Szent Kereszt [felmagasztalásának] ünnepén. Az énekekben éreztem a hívő szent nép szívének dobogását, mely népet a hitért vállalt megannyi szenvedés alakított.

Többször hangsúlyoztam, hogy ezek a gyökerek mindig élnek, tele vannak a Szentlélek éltető erejével, és ekként kell őket megőrizni: nem múzeumi kiállítási tárgyként, s nem szabad ideologizálni és kihasználni őket presztízsből és hatalomszerzésért, egy zárt identitás megszilárdítása érdekében. Nem! Ez azt jelentené, hogy eláruljuk és sterilizáljuk őket! Cirill és Metód nem olyan emberek számunkra, akikre emlékeznünk kell, hanem példaképek, akiket utánoznunk kell, tanítók, akiktől mindig tanulnunk kell az evangelizálás szellemét és módszerét, valamint a polgári elkötelezettséget – Európa szívébe tett ezen utam során gyakran gondoltam az Európai Unió atyáira, arra, ahogyan ők megálmodták, nem mint a divatos ideológiai gyarmatosítás terjesztésének ügynökségeként, nem, hanem ahogyan ők megálmodták. A gyökerek – ha így értelmezzük és éljük meg – a jövő garanciái: belőlük hajtanak ki a remény sűrű ágai. Nekünk is vannak gyökereink: mindannyiunknak vannak gyökerei. Emlékszünk-e a gyökereinkre? Szüleinkre, nagyszüleinkre? Fenntartjuk-e a kapcsolatot nagyszüleinkkel, akik kincset jelentenek? „De hát már öregek…” Nem, nem: ők adják neked az éltető életerőt, fel kell keresned őket, tanulnod kell tőlük, hogy növekedj és előrehaladj.

Mi nem azt mondjuk: „Menj, és keressetek menedéket a gyökereknél”: nem, nem! „Menj a gyökerekhez, végy életnedvet onnan, és menj tovább! Foglald el saját helyedet!”

Ezt ne felejtsétek el! És megismétlem, amit már annyiszor elmondtam, ezt a nagyon szép verssort [Francisco Luis Bernárdeztől]: „A virágpompa, melyben a fa tündököl, abból születik, amit alatta rejt a föld.” Annyira tudsz növekedni, amennyire egy vagy a gyökereiddel: onnan jön az erő. Ha levágod a gyökereket, ha csak új dolgok vesznek körül, új ideológiák, az nem hoz semmit, nem fog növekedni, sőt rosszul végzed!

3. Ennek az útnak a harmadik aspektusa: a remény zarándoklata volt. Imádság, gyökerek és remény, a három vonás. Oly nagy reményt láttam a fiatalok szemében, a kassai stadionban tartott felejthetetlen találkozón! Ez nekem is reményt adott, az, hogy sok-sok fiatal párt és sok gyermeket láttam. És a[z olaszországi] demográfiai télre gondolkodtam, amelyben most élünk, azok az országok viszont tele vannak fiatal párokkal és gyermekekkel: ez a remény jele. Különösen világjárvány idején ez az ünneplés erős és bátorító jel volt, köszönhetően annak is, hogy sok fiatal pár volt jelen gyermekeikkel. Ugyanilyen erős és prófétai Boldog Anna Kolesárová tanúságtétele, azé a szlovák lányé, aki élete feláldozása árán is megvédte méltóságát az erőszakkal szemben: ez a tanúságtétel sajnos időszerűbb, mint valaha, mert a nők elleni erőszak ma is jelenlévő csapás.

Sok emberben láttam reményt, akik szótlanul törődnek felebarátaikkal és aggódnak értük. A Szeretet Misszionáriusai nővérekre gondolok a pozsonyi Betlehem Központban, akik hajléktalanokat fogadnak be. Jó kis nővérkék, akik befogadják a társadalom selejtjeit: imádkoznak és szolgálnak, imádkoznak és segítenek. Sokat imádkoznak és sokat segítenek, elvárások nélkül. Ők ennek a civilizációnak a hősei. Szeretném, ha mindannyian kifejeznénk hálánkat Teréz anyának és ezeknek a nővéreknek: tapsoljuk meg együtt ezeket a jóságos nővéreket! Hajléktalanokat fogadnak be. A roma közösségre és mindazokra gondolok, akik velük dolgoznak a testvériség és befogadás útján. Megható volt osztozni a roma közösség ünnepén: egyszerű ünnep volt, az evangélium illatát árasztotta.

Kedves testvéreim, ez a remény, ez az evangéliumi remény, melyet utam során láthattam, csak akkor valósulhat meg és válhat kézzelfoghatóvá, ha egy másik szót kapcsolunk hozzá: együtt.

A remény sosem csal meg, a remény sosem egyedül, hanem együtt jár. Budapesten és Szlovákiában együtt voltunk a Katolikus Egyház különböző rítusaival, együtt más keresztény felekezetű testvéreinkkel, együtt zsidó testvéreinkkel, együtt más vallások hívőivel, együtt a leggyengébbekkel. Ez a követendő út, mert a jövő akkor lesz reményteljes, ha együtt lesz, és nem egyedül. Ez fontos!

 

Ez után az út után nagy „köszönet” van a szívemben. Köszönet a püspököknek, köszönet az állami vezetőknek; köszönet Magyarország elnökének és Szlovákia elnökének; köszönet az összes szervező munkatársnak; köszönet a sok önkéntesnek; köszönet mindenkinek, aki imádkozott. Kérlek benneteket, mondjatok egy imát azért is, hogy az út során elvetett magok jó gyümölcsöt teremjenek! Imádkozzunk ezért!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Vatican News

Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa, IEC2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert