Ikonosztáziont szentelt Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Rohodon szeptember 25-én.
A petneházi parókiához tartozó filiában lévő kis közösség hosszú ideje lelkes adományozó a nemes célok megvalósításában. A 2019-ben megkezdett áldozatos munka és a közös összefogás eredményeképpen a templomépítés, haranglábszentelés után, méltó díszes ékessége lett a rohodi kápolnának.
A főpásztor homíliájában kifejezte, hogy mennyire gazdag a görögkatolikus egyház liturgiája és szimbólumainak sokasága, ami mind az evangéliumot, az örömhírt közvetítik, s ez az ikonosztázionon is megjelenik. Az ikonfal nem elválaszt, hanem összeköt Isten örök országával.
Az ünnepségen több görögkatolikus pap imádkozott együtt – köztük Zolcsák Miklós hajdúsámsoni szervező lelkész, aki az ikonokat megfestette. A képállványt Sarkadi Sándor készítette. A közösséget jelenlétükkel megtisztelték Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Éles Tibor polgármester urak is, akik felajánlásaikkal is erősítették a nemes összefogást.
A házigazda, Szabados János parókus atya köszöntőjében a különböző felekezetű hívekhez is hálával fordult, akik támogatták az ikonosztázion építésének megvalósulását.
Püspök atya ez alkalomból parókus atyát a papi mellkereszt viselésével tüntette ki.
Rohodon 2015. szeptember 26-án dr. Orosz Atanáz akkori apostoli kormányzó szentelte fel a görögkatolikus kápolnát. 2016-ban egy kis harangláb is épült az új templom mellé.
Szöveg: Kanyó Mária, fotó: Kanyó Izabella, Kanyó Mária
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |