We serve each other in love - World Day of the Elderly was celebrated in Kisvárda

Szolgáljuk egymást szeretetben – az idősek világnapját ünnepelték Kisvárdán

Templomban ünnepelték az idősek világnapját Kisvárdán október első napján.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. október 3. 18:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1106 napja íródott

A Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ két intézményegységében is ellátnak idős gondozottakat, nekik kedveskedve rendezték meg a város görögkatolikus templomában az intézmény munkatársai október 1-jén, az idősek világnapján azt a megemlékezést, melyen közéleti személyek, és szentgyörgyös gyermekek köszöntőit élvezhették, majd az Istenszülő oltalmának ünnepi Szent Liturgiáján hálát adhattak az évekért, melyeket eddig megéltek.

Zám Zsuzsanna, a Szent Mikós Integrált Szolgáltató Központ vezetője, a rendezvény házigazdája köszöntötte a megjelenteket.

Leleszi Tibor Kisvárda Város polgármestere az épp erre a napra eső ünnep, az Istenszülő oltalmának történeti hagyományait felelevenítve azt kívánta idős honfitársainak, hogy a Szűzanya éppúgy takarja be leplével őket, óvja mindentől, akár a várost a pestisjárványtól a 10. században. Az idősek világnapját a hála ünnepének nevezte, amikor köszönetet mondunk a szülőknek, nagyszülőknek, dédszülőknek a szeretetért, a példáért, a hitért, melyekből erőt meríthetünk, bátorságot kovácsolhatunk. Arról biztosította az ünnepelt korosztályt, hogy jelenlétük a társadalomban értékes, hiszen szükség van higgadt bölcsességükre, türelmükre, tanításukra és elfogadásukra.

Dr. Seszták Miklós kormánybiztos, országgyűlési képviselő beszédében figyelemreméltónak tartotta, hogy első ízben köszöntheti a szépkorú embertársait templomban, Isten figyelő szemei előtt. Ez azért is kiemelkedő, mert az embernek előbb vagy utóbb rá kell jönnie, hogy életében a legfontosabb dolog mégiscsak az Istennel való kapcsolatunk. Személyes emlékét osztotta meg nagymamájáról, akinek szava járása volt: »nem az az idős, aki már nem tud lehajolni hógolyót készíteni, hanem az, aki nem tud örülni a hóesésnek«.

A Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola diákjai műsorral kedveskedtek a nap ünnepeltjeinek, az időseknek.

A köszöntések sorát folytatta a Nyíregyházi Egyházmegye nevében dr. Papp Tibor főhelynök atya a liturgia előtt, Demkó István parókus atya és Halinda Gyula atya, az intézmény lelki vezetői a szertartás után. Ők hárman végezték az ünnepi Szent Liturgiát.

Az egyházmegye főhelynöke homíliájában Jézus szavaiból indult ki: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretettelek titeket!”

Arról a szomorú tapasztalatról beszélt és mondott történetet, amit sajnos az idősebb generációk tagjai közül sokan átélnek: kapnak ajándékokat, segítséget másoktól vagy rokonaiktól, de mintha hiányozna a „csomagból” a legfontosabb, a szeretet.  

Az egyház és kimondottan az egyházmegye által fenntartott szociális hálónak az alapvető célkitűzése épp az előbbiek ellentéte: ne csak a gondozás valósuljon meg, az ellátottak érezzék, hogy szeretik őket.

Tibor atya gondolatainak egy másik iránya volt, hogyan tekintenek az idősök saját szerepükre a családban, társadalomban. Ha úgy érzik néha, nincs hasznuk már ezen a világon, tudniuk kell: a legtöbbet tudják tenni. „Az idősek azok, akinek van idejük, türelmük, csendjük arra, hogy imádkozzanak, imádkozzanak értünk és ezért a világért. Azok a kezek, melyek fizikailag már nem bírnak tevékenykedni, újra és újra kulcsolódjanak össze.” – mondta a főhelynök.

A fiatalabbak sürgés-forgása olyan, akár Márta „sok mindennel törődése”, pedig csak egy a szükséges. „Nekünk mintha nem lenne elég időnk, türelmünk, csendünk, hogy imádkozzunk, idős testvéreink tudják a „jobbik részt választani” – kapcsolta életünket a bibliai Márta-Mária viselkedési mintáihoz.

Épp azon a napon tartják az idősek világnapját, amikor egyházunk az Istenszülő oltalmát ünnepli. Ez a rendkívüli egybeesés emlékeztessen mindenkit arra, hogy „az Istenszülő a legfőbb közbenjárónk Krisztusnál, az ő palástja van fölöttünk.” Szolgáljuk egymást szeretetben, s ennek legyen érzékelhető valósága: mosolyogjunk egymásra, mondjunk egy-egy jó szót a másiknak – intette munkatársait és embertársait is a krisztusi lelkület követésére.

Sokan tolószékeikben érkeztek erre a közösen eltöltött délelőttre, mely ünnepi ebéddel folytatódott. Az ünnepségen jelen voltak a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájának munkatársai. Kisvárda Város szociális hálója Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ névvel több, mint egy évvel ezelőtt vált az egyházmegye által fenntartott intézménnyé.

Kapcsolódó:

Ember embernek szegénye – megáldották a kisvárdai Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központot

A kisvárdai Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ első éve – beszélgetés az intézményvezetővel

Egyesített klubnap Kisvárdán

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

idősek, köszöntés, idősek világnapja, szociális, Kisvárda, Papp Tibor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert