Teológiai napok

Teológiai napok

Mára hagyománnyá vált, hogy Máriapócs ad otthont a görögkatolikus papok számára szervezett továbbképzésnek, a Teológiai Napok elnevezésű rendezvénynek.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. december 13. 09:34

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 887 napja íródott

Idén bátor témaválasztással szervezték meg a két napot érintő kurzust. „Idegen voltam…” (Mt 25, 35)

Az „idegen” fogalmát egészen sokrétűen határozták meg, illetve járták körbe az előadók. Kruppa Tamás atya az idegenhez való helyes keresztény viszonyulásról, Soltész János atya ószövetségi vonatkozásokról beszélt. Vincze Krisztián atya „Az Egyház szemben az idegen kultúrákkal, vallásokkal” című előadását az idegen, a kultúra és a vallás fogalmak definíciójának keresésével kezdte. Amikor Nyirán János atya azt kutatta, miket tekintünk idegen elemeknek a Szent Liturgiában, kitért arra is, hogy amitől ma idegenkedünk, az korábban természetes volt, sőt, a többszörös változtatáson átesett egységek sok esetben az eredetihez tértek vissza.

Szombaton folytatódtak a színvonalas előadások. Gyurkovics Miklós atya ezt a címet adta mondanivalójának: Idegenek közössége a kereszténység hajnalán. Őt Baán István atya követte, keresve, hogy Bizánc számára kik voltak az idegenek? (Pogányok, muszlimok, „frankok”).

Véghseő Tamás atya a többség és az idegenek viszonyát elemezte, azokat az időket idézve, amikor a görögkatolikusságot még az idegen népek közé sorolták Magyarországon, Seszták István atya pedig arról beszélt, hol van az idegen helye a vallásközi párbeszédben. Különös megközelítése volt a konferencia témájának Lukács Imre atya előadása, aki Ny. A. Bergyajev írásait elemezve az idegen világban megélt magányról beszélt.

A Teológiai Napokat megtisztelte Fülöp érsek-metropolita, Atanáz püspök és Ábel apostoli kormámnyzó is. A fórum keretében történő beszélgetésben részt vettek, véleményükkel, a részükre feltett kérdések megválaszolásával gazdagították a közösséget.

Nyíregyházi Egyházmegye

teológia, továbbképzés, idegen
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert