A class meeting was held in Hajdúdorog, the first grade of the country

Az ország első görögkatolikus középiskolájának legelső évfolyama tartott osztálytalálkozót Hajdúdorogon

30 évvel ezelőtt indult útjára néhány bátor és vállalkozó kedvű fiatal, akik alapító évfolyamként ott lehettek a Szent Bazil Oktatási Központ jogelődjének számító Hajdúdorogi Görögkatolikus Gimnázium indulásakor. Ez volt az ország első görögkatolikus középiskolája. Osztálytalálkozójukról Bak László egykori diák írt összefoglalót.

Szöveg és fotó: Bak László, forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye2021. október 19. 19:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 891 napja íródott

Borsod, Hajdú és Szabolcs megyéből csaknem 60 ifjú vállalta, hogy egy olyan iskolába iratkozik be, ami éppen akkor indul. A szülők és gyerekek nagy elhivatottságának tanúbizonysága ez. Görögkatolikus egyházát szerető és érte tenni akaró fiatalok indították útjára az ország első görögkatolikus középiskoláját a rendszerváltás után.

Ezek a fiatalok most visszatértek, hogy megünnepeljék - a pandémia miatt elhalasztott - 25+1 érettségi évfordulójukat. Az első, alapító diákok 26 év távlatából mondhatjuk - úgy tűnik - megértek. Hiszen mindenki olyan élethelyzetben van, amit elképzelt magának. Család, munka és karrier teljes összhangjában teszik a dolgukat, mint egykori dorogi diák.

Október 16-án, szombaton imaóra imádságával kezdtük az évfolyam találkozót. Kovács Lajos atya - szintén egykori diák gondolatai indították el a napot. Tóth Tamás egykori igazgatónk és osztályfőnök az alapító évfolyam fontosságára hívta fel a figyelmet.

A közös ima végeztével többen is megállapították: mintha csak tegnap végeztük volna ezeket a szertartásokat a régi sulinkban.

 

A nap további részében mindenki elmesélte, hogy mi történt vele ez alatt a 26 év alatt. Egy lelkigyakorlattal felérő vallomásokat és tanúságtételeket hallhattunk az iskola által adott értékekről, és hogy ezt hogyan tudjuk a jelen életünkben is kamatoztatni. Hajnalig folytak a személyes beszélgetések az ünnepi asztal mellett. Persze a közös tánc sem maradhatott el.

A kezdetekkor kis létszámban voltunk, ezért mindenki ismert mindenkit. Egy nagy család voltunk - vagyunk. Így adjuk tovább a dorogi diákéveink örömét! Jó volt ott tanulni!

Szöveg és fotó: Bak László, forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorog, oktatás,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert