Elhunyt Mádl Dalma – Az MKPK Állandó Tanácsa részvétét fejezte ki

Elhunyt Mádl Dalma – Az MKPK Állandó Tanácsa részvétét fejezte ki

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) részvétnyilvánítását adjuk közre.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita, Bókay László2021. október 23.

Megrendülten értesültünk Mádl Dalma asszony elhunytáról. Hálával tartozunk Istennek, hogy Dalma asszony köztünk élt és áldozatos munkásságával, valamint egész életével az Egyház tanítását és a krisztusi szeretetet közvetítette az emberek, a társadalom felé.

Ezúton szeretnénk kifejezni együttérzésünket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar katolikus közösség nevében a gyászoló családdal. Imáinkban megemlékezünk Dalma asszonyról, kérve a Mindenhatót, jutalmazza őt az Örök Élet boldogságával.

Budapest, 2021. október 22.

Az MKPK Állandó Tanácsa

*

Mádl Dalma hosszú évekig segítette a Magyar Katolikus Egyház segélyszervezete, a Katolikus Karitász munkáját mint annak jószolgálati nagykövete. 2007-ben, a Szent Erzsébet-évben az MKPK neki ítélte a szolgáló szeretet szentjéről elnevezett Szent Erzsébet rózsája díjat.

Mádl Dalma Némethy Dalma néven 1932. november 9-én született Pécsett. A budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. 1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel.

1957-ben Budapesten, a Kertészeti Kutató Intézetben, majd 1964-től a Budapesti Műszaki Egyetemen a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék kutatócsoportjánál dolgozott.

Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, majd e tevékenységét férje mandátumának lejárta után is folytatta.

Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.

Munkásságát 2005-ben Polgári Magyarországért díjjal, 2012-ben Magyar Szabadságért díjjal ismerték el.

MTI

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita, Bókay László

Nyíregyházi Egyházmegye

MKPK, gyászhír, Mádl Dalma
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert