Hagyományteremtés a környezettudatosság jegyében

Hagyományteremtés a környezettudatosság jegyében

„Ha egy évre előre gondolsz, vess el egy magot. Ha a következő generációra, ültess egy fát!” Ennek a jegyében november 10-én az Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola tanulói, tanárai és a segítőkész szülők közreműködésével osztályonként egy-egy fát ültettek el az iskola udvarán – Jeczkó Györgyné tanítónő beszámolója.

Forrás és fotó: Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola2021. november 11. 22:30

A fásítási program reggeli megnyitóját az udvaron tartottuk meg, a kellemesen friss novemberi időben. A kezdeményezést a Zöld Bizottság tagjai Támcsu Mihály, Csegény Mihály, Anducska Tibor és Dr. Hosszú József is megtisztelték jelenlétükkel, köszöntötték tanulóinkat, dolgozóinkat. Támogatásukról biztosították a munkánkat csakúgy, mint alpolgármester asszony, Gyermánné Szabó Katalin.

A fák fontosságáról, levegőtisztító szerepéről, sokoldalú felhasználhatóságáról, szépségéről rövid, de lényegre törő tájékoztatást kaptunk Támcsu Mihálytól.

Az osztályok a kiválasztott fákat elültették, amelyet az elkövetkezendő években gondozni, ápolni fognak.

A faültetés egy felemelő élmény! Erősíti a közösség összetartozását, növeli a felelősségérzetet. A megjelölt fák személyes kötődést teremtenek az ültetőikkel, bárhová veti őket a sors, mindig emlékeznek majd rá.

Hagyományteremtő céllal tettük meg az első lépést, hogy a jövőben majd mindig az első osztályosok folytassák a telepítést.

Forrás és fotó: Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, Oltalom iskola, faültetés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert