Búcsú Balsán

Búcsú Balsán

Az 1700-as évek második felében épült a balsai görögkatolikus templom. Szent Mihály azóta óvja védőszentjeként az épületet, melynek születésnapját 2021-ben is megünnepelték a hívek.

Szöveg és fotó: Gorcsa Péter2021. november 26. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 852 napja íródott

November 21-én ünnepeltek a Balsai Görögkatolikus Parókia hívei a templom búcsú ünnepét. Az 1700-as években épült templom Szent Mihály főangyal tiszteletére lett szentelve és ez a lelki hagyaték mai napig fontos a templomba járó híveknek és a településnek is.

A járványhelyzet ellenére méltóképpen tudtak hálát adjanak az elmúlt évben kapott kegyelmekért és erőt kérni a következő évre is. A búcsúi Szent Liturgiát Gorcsa György tokaji parókus atya, a szentbeszédet Ferenczi Richárd római katolikus plébános celebrálta.

Ricsi atya felhívta a figyelmet, hogy Szent Mihály harcos jelleme, az Isten szolgálatában végzett munkája számunkra mindennap erőt,vigasztalást és megnyugvást kell, hogy jelentsen, hogy az angyalok fejedelme értünk is küzd a sátán incselkedéseivel szemben.

Szöveg és fotó: Gorcsa Péter

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, Balsa
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert