Rádi Dávid diakónust 2021. december 27-én szenteli görögkatolikus áldozópappá Szocska A. Ábel megyéspüspök Nagydoboson a 10 órától kezdődő Szent Liturgián.
1991. november 23-án született Mátészalkán.
Szülőfalujában, Nagydoboson járt általános iskolába, majd a debreceni Szent József Gimnáziumban érettségizett 2011-ben. Felsőfokú tanulmányait ugyanebben az évben Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán kezdte meg görögkatolikus papnövendékként.
Szociális évét Kecskeméten és Szlovákiában töltötte. Kecskeméten a Karol Wojtyla Barátság Központban tevékenykedett a szegények között, Szlovákiában pedig Velke Kapusany-ban (Nagykapos) az idősek otthonában.
Teológiai tanulmányait 2018-ban fejezte be.
Első szolgálati helyén, Nyírlugoson hitoktató és lelkipásztori-kisegítő munkatárs lett. Mind az iskolai, mind az óvodai hitoktatás területén nagy örömmel hirdeti Jézus Krisztust és igyekszik minél hamarabb megtalálni az adott korosztályokkal a kapcsolatot.
Hittanár-nevelőtanár (MA) tanulmányait 2020-ban fejezte be.
2021 nyarán feleségül vette Ivancsó Rebeka Annát.
2021. szeptember 19-én Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök diakónussá szentelte Nyírlugoson.
Kapcsolódó:
Ne féljetek a Kereszttől! – diakónussá szentelték Rádi Dávidot
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |