Főpásztori látogatás és házszentelés a máriapócsi szeretetotthonban

Főpásztori látogatás és házszentelés a máriapócsi szeretetotthonban

Január 14-én Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök fenntartói látogatást tett a Szent II. János Pál Pápa Idősek Otthona máriapócsi szociális intézményben, valamint a házszentelés szertartása során megszentelte az intézmény épületét, minden helyiségét, lakóját és dolgozóját. Az eseményről készített riportot olvashatják.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. január 15. 20:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 824 napja íródott

A pócsi Szent II. János Pál Pápa bentlakásos szeretetotthon díszcsarnokában szép sorokba rendezve, fegyelmezetten és ráérősen várják az egységes maszkot viselő ellátottak a fenntartó látogatását. A főpásztor egyúttal házszentelésre érkezik hozzájuk.

A feldíszített, nagy karácsonyfa a központi tér végében – hagyomány szerint – megvárta a házszentelést, mint ahogy azokban az apartmanokban is, ahol kisebb fák vagy műfenyők, feldíszített ágak jelezték a Megváltó születésének napját.

A közös imádság után ki-ki igyekszik a maga birodalmába, a kék, a bordó, az óarany szárnyban lévő egyszobás apartmanokba, a gondozókra vagy a társakra támaszkodva, esetleg járókeret, bot vagy épp gép segítségével.

Aztán elcsendesedik az épület, a folyosók üresek, csak egy-két kíváncsiskodó fej kukkant ki az ajtóból. Egy helyen párfős társaság vitatja az élet nagy dolgait, míg várakoznak Ábel atyára.  

A vízkereszti tropárt és kontákot énekelve kíséri a főpásztort Kerezsi Józsefné intézményvezető, Trella Tibor lelki igazgató, dr. Papp Tibor főhelynök atya, valamint Bodnár-Szabó Ildikó az egyházmegye szociális irodájának vezetője.

A kilencvennégy lakó mindegyike és minden gondozó és munkatárs is részesül a főpásztor áldásából, s egy-egy kedves, dicsérő szó, egy mosoly is érkezik a szentelt vízzel Ábel püspök atyától, aki fiatal szerzetesként és papként is szolgált már több ízben a szeretetotthonban. Ismerősként üdvözli tehát a munkatársakat és jó néhány ellátottat – mintha hazajönnék, jegyezte meg korábbi köszöntőjében. Nem véletlen tehát, hogy a körülbelül félszáz apartmanba és helyiségbe betér, hogy egyesével kérje a hajlékokra a Jóisten áldását. 

Az évek súlya alatt meggörbült, fájó és fáradt testek, melyeket még nem láncolt teljesen magához a betegágy, igyekeznek felegyenesedni, hogy tiszteletüket fejezzék ki a püspök, a szentelmény felé, s úgy fogadják az általa érkező kegyelmet.   

Minden szoba más és más. A benne lakó ellátottakat tükrözi. Berendezése és tárgyai egy hosszú élet legszükségesebbjei. Régi fényképekben, s az azokon látható családban, rokonokban vagy saját múltban mért értékek; szobányi tisztesség, bölcs derű vagy fájdalom.

Az ünnepi alkalomra sok helyen gondosan előkészítve vár a rózsafüzér, imakönyv, szentkép. Van olyan lakás, ahol kis szentélye van a Krisztus-hitnek. Szinte minden szobában feszület a falon.

A látogatás során a megyéspüspök személyesen megszólítja a dolgozókat, az intézményvezetőt, a gondozottakat, s van aki – élve a lehetőséggel – egyéni beszélgetésre is kap ígéretet a közeljövőben.

Aki Máriapócson jár, a Könnyező Szűzanya közelségében van, szokták mondani. S a szeretetotthonban a szent névadó lelkülete mellett ő is segít abban a törekvésben, hogy az ittlét szeretetteli legyen, akkor is, ha – Kosztolányi szavaival – „túl a fák már aranykezükkel intenek”.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

házszentelés, szociális
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert