Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében III.

Leljék örömüket a hívek e templomban mindenkor – a Szent Miklós-székesegyház története korhű levéltári dokumentumok tükrében III.

Felújítás alatt a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház. Ennek kapcsán indított levéltári sorozatunk harmadik részében a Nyírvidék című időszaki kiadvány beszámolóját olvashatják az 1895-ben elfogadott templomtervről.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára2022. február 7. 20:22

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 968 napja íródott

Az új, kéttornyú templom építése megkezdődhet Vojtovits Bertalan tervei alapján, valamint Barzó Mihály kivitelező segítségével 1895-ben.

Új templom

Nyíregyháza, 1895. március 31.

A helybeli görögkatolikus egyház új, díszes templomot épít Nyíregyházán. Kész, s Koczok László királyi főmérnök szakértő elbírálásával immáron elfogadott terv – Vojtovits és Barzó építészek terve – áll már az egyháznak rendelkezésére. A két toronnyal tervezett díszes templom a millenniumra el fog készülni, s ékesen szóló hirdetője lesz annak, hogy a helybeli görögkatolikus egyház hívei és az ő főesperes lelkipásztoruk Nyíregyháza város előre haladását a szívökön viselik, mert érzik és tudják, hogy hazafias cselekedet áldozatot hozni egy város emelkedésének elősegítésére. Nyilvánvaló a célzás e pár szóban a római katolikus templom más helyen való építésének a városi képviseletben megbukott kérdésére.

Az 1897-ben felszentelt görögkatolikus templom tervvázlata

(Forrás: A Szent Kereszt Naptára 5. évf. (1897), 81. o.)

Mert hiszen lehetetlen volt rá nem gondolnunk – a görögkatolikus egyház nemes példaadása mellett – erre az ügyre, annál is inkább, mert (nem is szólva arról, hogy magának a helybeli római katolikus egyháznak is égető kérdése ez) Nyíregyháza város fejlődésének a római katolikus templom áttétele igen nevezetes feltétele, s mert az új római katolikus templom építése dolgánál a város, mint testület, szinte kínálva kínálta az ezzel járó költségekhez való tetemes hozzájárulását. Reméljük azonban, hogy ez a kérdés még idejében, újra a napirendre kerül.

[Forrás: Nyírvidék, 16. évf. (1895), 13. szám, I. melléklet, 4. o.]

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára

Nyíregyházi Egyházmegye

levéltár, Szent Miklós-székesegyház
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert