Felújítás alatt a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház. Ennek kapcsán a székesegyház történetét dokumentáló levéltári sorozatunk negyedik részét olvashatják. Ezúttal a régi templom bontásáról és az épülő új templomról szóló ismertetést 1895-ből.
A régi templom bontása és az épülő új templom ismertetése 1895. szeptember 15.
Az új görögkatolikus templom építkezési munkálatait a vállalkozó Barzó és Vojtovits cég az elmúlt héten megkezdette. A régi, térfogatára is kicsiny és egyébként sem valami díszes templomot és tornyot már javában bontják. Az új templomot a régi helyén, de az Egyház és Szentmihályi utcák kereszteződésénél levő szöglethez közelebb, négyszáz hívő részére szánt belső térfogattal fogják felépíttetni. Hajója kereszt alakú, s a főoltár a kelet felé eső oldalnyúlványban állíttatik fel. Mint már említettük is, a templomnak két tornya lesz, a Szentmihály utca felé néző déli, főfrontján, a főbejárat azonban az oltárral szemben, a nyugati oldalon lesz. A külsőleg is csinos, s mintegy 36 méter magasságúra tervezett két torony felépítése azonban még kétséges, mert az egyház nem rendelkezik a megfelelő összeggel, s ha a hiányzó, mintegy 8.000 forint az építkezés folyamán előteremthető nem volna, az esetben ideiglenesen csak a templom tetőzetéig építik azokat. Az építkezéssel úgy igyekeznek, hogy a templom még novemberben fedél alá kerüljön.
Az épülő székesegyház. A fénykép forrása: Jósa András Múzeum Történeti Osztály Helytörténeti Gyűjtemény. A Barzó–Vojtovics-féle építkezések fotóalbuma
Köszönet Németh Péternek, hogy a fényképet rendelkezésünkre bocsátotta.
[Forrás: Nyírvidék, 16. évf. (1895), 37. szám, melléket 2. oldal]
Kapcsolódó:
Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |