Maradjunk együtt! – Visszatekintés a Házasság hetére: egyházmegyei összefoglaló – Frissítve!

Maradjunk együtt! – Visszatekintés a Házasság hetére: egyházmegyei összefoglaló – Frissítve!

Hazánkban 2022-ben tizenötödik alkalommal rendezték meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Egyházmegyénk majd’ minden parókiáján megáldották a házaspárokat. A teljesség igénye nélkül válogattunk az egyházközségek írásos és képes beszámolóiból.

Összeállította: P. Tóth Nóra, fotó: az egyházközségek Facebook-oldala, Darvai Attila, Kanyó Izabella2022. február 22. 15:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 954 napja íródott

Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Az idei év mottója a házastársak közös, szentségi útjára vonatkozó „Maradjunk együtt!” szlogen volt.

Máriapócs

Házasságáról tanúságtevő módón beszélt Foltin Ernő és felesége, Dr. Molnár Marianna a Szent Liturgia előtti katekézisben február 20-án a kegytemplomban. A pár három saját gyermekével él Debrecenben.

Előadásuk címe „Magasság és mélység a házasságban” volt. Kiemelték a közös imádság szerepét, amely megtartó erővel volt és van jelen a mindennapjaikban. Ernő beszámolt arról, hogy egy alkalommal, amikor a barátai kitették a saját cégéből, akkor jött rá, hogy életét nem bízta oda az Istennek. Ekkor kezdte a Bibliát újra elővenni és a Szentírás mellett a felesége volt a támasza.

A liturgia után áldásban részesültek a jelenlévő párok, majd a 2021-es évben házasságot kötött ifjú párokkal egy közös ebédet költöttünk el. Ebéd közben a Foltin házaspár gondoskodott róla, hogy a friss házasok lelki táplálékkal is töltekezhessenek. (Pindzsu István atya)

A katekézis megtekinthető alább:

Nyírbátor

Február 20-án közel hatvan pár kérte házassága megerősítésére a Jóisten áldását a nyírbátori egyházközségben. Dr. Papp Tibor főhelynök atya prédikációjában rávilágított arra, hogy „a házasság egy olyan közösség, amelyben olyanná válunk ketten, amilyenné egyedül soha sem válhatnánk”. A házasság a közösségi lét legkisebb formája, melyben Isten üdvgondozásának munkatársai, közvetítői vagyunk. (Kiss Zsolt atya)

Kisvárda

A templomba egy - az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda gyermekei által feldíszített - paraván került, melyen az egyházközség házaspárjainak esküvői fotóiból kiállítást rendeztek. A Szent Liturgiákon egész héten imádkoztak a kisvárdai görögkatolikus közösségekhez tartozó házastársakért. Csütörtökön délután egy filmklub keretében beszélgettek a házaspárokkal. A hét utolsó napján a jelenlévő párokat ádlották meg a szolgálattevők.

"Külön-külön is készült fotó a házastársakról, melyet ajándékként szánunk! Ezáltal a mai képeket mindenki összevetheti az esküvői fotókkal, megkeresve rajtuk az apróbb eltéréseket!

„Ahogy fa esőre, madár az egekre, úgy szomjazik szívünk egy megértő társra, és ha azt megtaláljuk, sosem vágyunk másra! Két kedves kéz párba összekulcsolódik - két boldog tekintet egymásba fonódik! Érzik már, hogy egymást el sohase hagyják - és hogy „jóban-rosszban” tovább, esküvel fogadják! A házasság tényleg örökös küzdelem - de nem: „küzdj meg velem”, hanem csak: „küzdj velem”! Nem harc! Ez közös meccs, egymást erősítve - felbiztatva egymást szeretetre, hitre!”

A jelenlévő házastársak ma egymás szemébe nézve, arról tettek tanúságot, hogy ha újra kezdenék, akkor is őt választanák! Isten áldja meg mindnyájukat, hogy tanúságtevő házasságukat egy életen át megőrizhessék!" (Demkó István atya)

Rozsály

A Házasság hete záró napján tizennyolc házaspár az áldás mellett emléket is kapott Rozsályban: névre szóló házassági áldást, egy örökkön örökké feliratú hűtő mágnest és egy-egy szív alakú süteményt, melyet a tisztelendőasszony sütött. Nagy örömünkre szolgál, hogy a szomszédos településekről, a filiákból, így Méhtelekről, Túrricséről, Gacsályból és Zajtából is érkeztek házaspárok. Hálásan köszönöm, köszönjük a részvételt, de legfőképpen a közös imádságot, mindnyájunk számára megindító élmény volt! „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza, az Atya és Fiú és Szentlélek nevében. Amen.” (ifj. Obbágy László atya)

Obbágy atya Rozsályban előadást is tartott ezen a héten a településen az ószövetségi Jákob és Ráchel szerelméről, valamint a görögkatolikus esküvői szertartásról.

A Házasság hete zárásaként Hodászon, Jánkmajtison, Piricsén és Encsencsen, valamint Fehérgyarmaton is együtt imádkoztak, és áldást kaptak a papoktól a keresztény hitet a mindennapokban családjuk körében és házasságukban is megélő testvéreink.

Mária Rádió

A Mária Rádió egy kerekasztal-beszélgetésre hívta mások mellett Orosz István atyát, Máriapócs Nemzeti Kegyhely kegyhelyigazgatóját és feleségét, Oroszné Obbágy Ritát, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottját. Beszélgetőtársaik voltak a budapesti Víg Varjú Étteremben Krúdy Tamás újságíró moderálásával Maróty Andrea párterapeuta, dr. Fodor Réka missziós orvos és férje, Greguss Sándor író. A Fenntartható szerelem címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést itt tekinthetik meg:

Szolgáló szeretettel szeretni egymást – podcast beszélgetés Revák István atyával

A Nyíregyházi Egyházmegye podcast csatornáján a szerelmesek napján, Valentin napon beszélgettünk Revák István atyával, az egyházmegye családpasztorációs referensével az életre szóló döntésről és elköteleződésről, melyet a szerelmesek hozhatnak egymás mellett, ha Isten áldását kérik kapcsolatukra. A Házasság hete kapcsán folytatott beszélgetést visszahallgathatja alább:

 

Összeállította: P. Tóth Nóra, fotó: az egyházközségek Facebook-oldala, Darvai Attila, Kanyó Izabella

Nyíregyházi Egyházmegye

házasság hete, családpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert