Emberségről példát – az összefogás mozaikjai egyházmegyénkben – cikkünk folyamatosan frissül

Emberségről példát – az összefogás mozaikjai egyházmegyénkben – cikkünk folyamatosan frissül

A háborúban bajba jutott embertársaink felé a Nyíregyházi Egyházmegye minden parókiája, intézménye az irgalmasság cselekedeteivel fordult. Sorozatunkban a teljesség igénye nélkül mutatjuk be, mi minden történt az elmúlt egy hét alatt az egyes településeken.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: istockphoto.com2022. március 2. 22:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 757 napja íródott

A Nyíregyházi Egyházmegye egy emberként mozdult meg a háború kitörésekor. A példaértékű együttműködésről és készenlétről már olvashatott pénteki cikkünkben.

Alább meghallgathatja hogyan nyilatkozott vasárnap a menekülteket megsegítő egyházmegyei összefogásról annak központi koordinátora, Szabó Tamás pasztorális helynök atya.

Az azóta eltelt időszakban szinte óráról órára változtak a határmenti viszonyok a háborús események következtében, és a határtól távolabb fekvő települések parókiái, papjai és közösségei éppúgy tettre készen álltak a menekültek megsegítésére, mint a határtelepüléseken megjelent önkéntesek, egyházi, karitatív intézmények és állami szervek.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász hat nap folyamatos jelenlétét – helyszíni riportunkat a karitász munkájáról keresse honlapunkon – hátországként támogatták és egészítették ki a maguk szolgálatával a Nyíregyházi Egyházmegye papjai, parókiái, intézményei. Az ő szolgálatukról és ügy mellé állásukról készítettünk most összefoglalót településenként, megköszönve minden felajánlást a mosolytól a szendvicsig.

Mivel az összes bátorító kézszorítást, vigasztaló simogatást, felajánlott élelmiszert és szükséges holmit, átutalt pénzt nem tudjuk felsorolni, a teljesség igénye nélkül válogattunk.

Kattintson a linkekre a sorozatunk egyes állomásainak megtekintéséhez:

Emberségről példát I. – Nem volt megállásunk: Fehérgyarmat

Emberségről példát II. – Lelkes vagyok, hogy tudunk tenni valamit: Mándok

Emberségről példát III. – Mi tulajdonképpen egy hotspot vagyunk: Beregdaróc

Emberségről példát IV. – Nagy dolgokat nem teszünk, de jelen vagyunk: Záhony

Emberségről példát V. – Amikor tetté válik a hit: Hodász

Emberségről példát VI. – Az Isten ezt a tragédiát a magyar nép lelki megtérésére fordítja: Szabolcsveresmart

 

Emberségről példát VII. – Akik itt vannak és maradnak, gazdagítják a közösséget: Vásárosnamény

Emberségről példát VIII. – Kicsi dolgokból lesz csoda: Tuzsér

Emberségről példát – összefogás határtalanul

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: istockphoto.com

Nyíregyházi Egyházmegye

Ukrajna, háború, béke, szolidaritás, összefogás, adomány




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert