Görögkatolikus papnövendékek tartottak előadást a Rókahegyi Görög Estéken a nagyböjt lelkileg hasznos eltöltéséről

Görögkatolikus papnövendékek tartottak előadást a Rókahegyi Görög Estéken a nagyböjt lelkileg hasznos eltöltéséről

„Dr. Ivancsó István atya meghívását örömmel fogadtuk a Rókahegyi Görög Estékre (RGE) előadóként. Három kispap társammal látogattuk meg az egyházközséget március 1-jén” – Belme Benjamin másodéves görögkatolikus papnövendék, a RGE egyik előadója foglalta össze a történteket.

Szöveg: Belme Benjamin, fotó: dr. Obbágy Veronika2022. március 5. 10:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 756 napja íródott

Az előadásokat a II. éves papnövendék társam, Lakatos Zsolt kezdte az előszenteltek liturgiájáról. Átfogó történelmi beszámolót tartott annak kialakulásáról, majd a liturgikus cselekményeket magyarázta meg a hallgatók számára. Végezetül a saját lelki élményeit szőtte bele a mondanivalójába. 

Papp Dávid szintén II. éves papnövendék a nagyböjt kezdetének alkalmából a Szír Szent Efrém fohászának teológiai jelentőségét mutatta be, valamint ezzel kapcsolatos szubjektív meglátásait, imaélményeit is elmesélte. 

Jómagam az előadások sorában harmadikként jutottam szóhoz. A kereszthódoló vasárnap történelmi hátterét, liturgikus részeit mutattam be, valamint vizsgáltam hatásait a mai keresztény hitéletben. A kereszt jelentősége úgy gondolom, fontos téma, ezért erre is kitértem, az ószövetségi előképeket párhuzamba állítva az újszövetségi kereszttel.

Az est zárásaként Marci András V. éves papnövendék beszédében elmondta, hogy miért fontos a nagypénteken átélt szenvedés a húsvéti megváltáshoz. Végül, mintegy lezárva az aznapi előadások sorát, gyönyörű szavalatot adott Reményik Sándor: Pilátus című verséből.  

Szöveg: Belme Benjamin, fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, Ivancsó István
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert