Emberségről példát VI. – Az Isten ezt a tragédiát a magyar nép lelki megtérésére fordítja: Szabolcsveresmart

A Szabolcsveresmarti Görögkatolikus Egyházközség és a parókia fenntartásában működő szeretetszolgálat is már a kezdetekkor szolgálatára állt mindazoknak, akik ebben a háborús helyzetben szükséget szenvedtek. Máté Csaba parókus atya és közössége is azonnal felismerte, hogy a beáramló menekülteket el kell majd látnia a határmenti településeknek. Ezért először a záhonyi parókus atyával, Sajben Zsolttal kezdődött a példaértékű összefogás.

A szabolcsveresmarti parókiához tartozó hét településen gyűjtést kezdeményeztek: főként száraz, tartós élelmiszereket.

Egy civil kezdeményezéshez csatlakozva Csaba atya immár több mint ötvenezer tagú adatbázishoz kapcsolódott, melyben cégek és magánszemélyek tesznek felajánlásokat. Máté Csaba atya ma már új szerepkörét gyakorolja egy hete: igazi logisztikus, hiszen onnan hoz, ahol többlet van, oda visz, ahol szűkölködnek valamiben, közben fogadja a nagylelkű felajánlásokat, vagy szállítja azokat a megfelelő helyre.

Érkezett már Szabolcsveresmartra a Balaton mellől több százezer forintnyi élelmiszer, hálózsák, tisztálkodószer, vagy épp Budapestről egy lemezkiadó-producer cégtől bébiételek és különféle élelmiszerek. Megjelennek a parókia előtt a megrakodott kisbuszok, s ezeket nem raktározni, hanem szétosztani kell, minél hamarabb – így alakult ki a logisztikai feladat: a menekülteket fogadó és ellátó atyák jeleznek, mire van szükség náluk, a felajánlók felé ezt továbbítja Csaba atya, vagy a meglévő, frissen érkezett készletből viszi a helyszínre, amit kell: gyógyszert, ruhát, krumplit…

Akkor is tettre kész, amikor este telefonál valaki és megkérdezi: itt van ötszáz szendvics, hová vigyük?

Ma is fogadott egy nagyobb szállítmányt, a pakolás után körbehívja a paptestvéreit és szortíroznak. A raktárokban romlik az élelem, jobb, ha rögtön az emberekhez kerül.

Szabolcsveresmarton az önkormányzat a menekültek elszállásolására bocsátotta a helyi tornatermet, ahol – a beszélgetésünk pillanatában – 61 ember kapott menedéket. Őket éppúgy támogatják a beérkező adományokkal, mint a szomszédos településeket vagy határmenti fogadópontokat, ha kell pénzzel, ha kell pelenkával.

A fizikai adományok mellett az önkéntes munkát is koordinálja, ahol lehet, csapatokat szervez. Ha valahol szállást biztosítanak, de nincs élelem, és máshonnan épp fordítva jön a felajánlás, akkor a kettőt összekapcsolja. Fuvart szervez, szállást kerít, kapcsolatai révén akár Budapesten is, innen, az ország keleti szegletéből.

Fontos feladatának tekinti a kárpátaljai segélyszervezetekkel való egyeztetést, mely által a háború sújtotta övezetben is tudnak segíteni. Közben a kárpátaljaiakkal való kapcsolat is erősödik.

„Én még ilyen összefogást nem láttam. Nincs olyan közösség, aki ne próbálna valamit tenni” – mondja Csaba atya. Helybéli vagy távolabbi, fővárosi vagy Dunántúli cégek, társulások, kisebb közösségek, akár kismamaklubok is megkeresik a felajánlásaikkal.

„Ezek az emberek a jó szándékú adakozást gyakorolják. Nagyon örülök annak, hogy lehetőségünk van segíteni. Látom az emberekben azt a fiatal keresztény lángot, mely az őskeresztényekben megvolt, ezen keresztül le tudjuk győzni az egymással szemben állásunkat. Az Isten ezt a tragédiát a magyar nép lelki megtérésére fordítja. Az emberek eltávolodtak Istentől, de talán most újra közel kerülhetnek hozzá – lelkesül az atya. Mostanra már fáradtak vagyunk, de ez jó fáradtság, inkább ezért fáradjunk el, mint felesleges dolgokért.”

Máté Csaba atya maga is szeretne kimenni, összefogva másokkal Kárpátalján is segíteni. Ehhez egyelőre engedélyeket vár. Lassan érkeznek az oda szállítandó felszerelések is: a gyógyászati termékek, a vitaminok, kötszerek.

A szabolcsveresmarti parókus arra is felhívja a figyelmet, hogy két hét múlva talán még mindig szükség lesz felajánlásokra: legyen tartalékunk akkorra is.

„Most értelmet nyert a boldogság mondások egyike: boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért – köztünk vannak azok, akik ártatlanul szenvedik el a háború igazságtalanságát” – fogalmaz az atya.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye