Önkéntes segítség és felajánlások Hamburgból

Önkéntes segítség és felajánlások Hamburgból

Segély-konvoj érkezett az éjszakai órákban Nyíregyházára március 4-én este tízkor. Ezerhétszáz kilométer út után kanyarodott a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központi épületéhez öt kisbusz a Hamburg-wilhelmsburgi kutyás mentőcsapat tizenkét önkéntesével.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. március 6. 01:34

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 753 napja íródott

Tizenkét személy öt mentő és tűzoltó kisbusszal indult el csütörtök este 18 órakor Hamburgból, hogy a mentőcsapat egyik kollégájának a kijevi anyósát, aki egészen Záhonyig menekült, s vele együtt további 19 menekültet magukkal vigyenek Hamburgba. A menekülteket Záhonyban és másnap Napkoron vették fel. Az öt kocsi azonban nem üresen érkezett pénteken Nyíregyházára.

A mentőcsapat Hamburgban felhívást tett közzé a háború kitörését követően, s a néhány nap alatt összegyűlt rengeteg adományt (tartós élelmiszereket, kötszereket, gyógyszereket, powerbanket és lélegeztető gépeket stb.) hozták el a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz, a bajba jutottak megsegítésére. A Szent Miklós-házban dr. Oláh Tamás egyházmegyei karitász igazgató és munkatársa fogadta a távolról érkező vendégeket, s köszönte meg nekik az önzetlen segítséget. 

Az adományok lepakolásában a Görögkatolikus Papnevelő Intézet papnövendékei is segédkeztek az éjszakai órákban. A karitász munkatársai összekötötték a mentőcsapatot olyan emberekkel, akik a Hamburg városa által felkínált menedékkel élni szerettek volna, a német város ugyanis mind a húsz ukrán személynek biztosít szállást és további lehetőségeket.

A kutyás mentőcsapat most kutyák nélkül indult bevetésre, de a kiindulóponttól a célállomásig megkülönböztető villogó kék jelzéssel jutottak el, néhány rövid megállót beiktatva. A péntek éjszakai nyíregyházi tartózkodás során a logisztikai megbeszélést követően felfrissülhettek kicsit. Másnap tele autókkal indultak haza Hamburgba.

A mentőcsapatot többnapos útjára a Hamburg Journal egyik munkatársa is elkísérte, aki kisfilmmel számol majd be a hamburgi média olvasóinak a történtekről.

Helyszíni riportunkat hallgassa hamarosan podcast csatornánkon!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Ukrajna, háború, béke, szolidaritás, összefogás, adomány, Hamburg, önkéntesek,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert