Máriapócsi menedék, tanodás tanulás

Máriapócsi menedék, tanodás tanulás

A Nyíregyházi Egyházmegye tanodái és cigánypasztorációs közösségei is fogadnak menekülteket; ellátásukon túl foglalkoznak is a gyermekekkel, hogy normalizálódhasson valamelyest az életük ebben a nehéz helyzetben is.

Forrás és fotó: Orosz Rita/Nyíregyházi Egyházmegye2022. március 9. 10:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 751 napja íródott

Két héttel ezelőtt meg sem fordult a fejünkben, ami mostanra nem csak valóság, hanem kreatív megoldásokat sürgető feladat is. Térségünkbe több száz roma származású család érkezett Kárpátaljáról, biztonságot keresve a háború esetleges nehézségei miatt. Ma még csendes a határmente, de nem tudhatjuk, meddig terjeszkedik a front.

A menekültek fogadására, ellátására azonnal készen állt az egyházmegyei karitász. A határhoz közel eső parókiákon is emberfeletti munka zajlik. És mi, a cigánypasztoráció területén munkálkodók is igyekszünk hasznossá tenni magunkat. Az első „ocsúdás” (szálláskeresés, élelmezés, ellátás ruházattal, takarókkal, szükséges eszközökkel) után arra fókuszálunk, hogy a gyerekek ne „semmivel töltsék” a napjaikat. Foglalkozásokat tartunk és szervezünk, erre bíztatunk másokat is. Felmérjük az igényeket és a lehetőségeket. Értelmes elfoglaltságokat kínálunk.

Máriapócson is menedéket talált néhány cigány család. Szállásuk és ellátásuk biztosított, azonban a gyerekek kimaradtak az iskolából, óvodából, s nem igazán tudnak magukkal mit kezdeni. Itt, a Hungaricumban is fellépett az Aranyalma Páros, és e hétre is tervezünk oda programot. Kispapokat várunk gyakorlati pasztorációs délutánra. De ami igazán előre mutató lehet: a tanoda is rendelkezésükre áll. Mivel az ide járó gyerekek csak délután érkeznek, a menekült családok nebulóit minden délelőtt tudjuk fogadni. Egyelőre inkább csak ismerkedünk, barátkozunk, de biztos háttere lehet a beilleszkedésüknek ez a lehetőség. Hisz nem tudhatjuk azt sem, meddig tart a háborús időszak…

Itt is szeretném megköszönni mindenki segítségét, anyagiakat, élelmiszert, ruhaneműt, a pelenkát, tápszert, játékokat! Köszönöm az időt és energiát! Köszönöm és kérem továbbra is a mindennapi imát!

Forrás és fotó: Orosz Rita/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tanoda, cigánypasztoráció, oktatás, Ukrajna, menekültek, befogadás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert