„Ferenc pápa közelségét hozom hozzátok” – Felekezetek együtt fogadták Czerny bíborost Beregszászban

„Ferenc pápa közelségét hozom hozzátok” – Felekezetek együtt fogadták Czerny bíborost Beregszászban

Összefogás fogadta Beregszászban március 9-én délután Ferenc pápa különleges követét, Michael Czerny bíborost, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusát az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium épületében. Czerny bíboros közvetíteni jött a Szentatya figyelmét, szeretetét és aggodalmát. A Magyar Kurír helyszíni beszámolóját olvashatják.

Szöveg: Trauttwein Éva/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír2022. március 10. 05:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 940 napja íródott

Luscsák Nílus püspök, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli kormányzója mint házigazda fogadta a magyarországi vendégeket és a felekezetek képviselőit. A határ menti városban a pápa követét fogadta Lucsok Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzója és az egyházak helyi vezetői. A katolikus, a református és az evangéliumi egyházi felekezetek részvételével megtartott találkozón jelen volt Petro Zharkovsky, az Ukrajnai Karitász igazgatója és Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal vezetője. A bíborost útjára elkísérte Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, Écsy Gábor a Katolikus Karitász igazgatója és Sajgó Szabolcs SJ, a Jezsuita Menekültszolgálat rendi képviselője. 

Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli kormányzója úgy fogalmazott: Megértettük, hogy közös erőfeszítéssel lehet segíteni ebben a helyzetben. A hatóságok, a segélyszervezetek, oktatási intézmények, egyházközségek összefogásának vagyunk a tanúi.

Az egyházi intézmények megteltek menekültekkel, most a híveket kell összefognunk, hogy további helyeket biztosítsunk az érkezők számára.

Lucsok Péter Miklós püspök, a Munkácsi Egyházmegye apostoli kormányzója kifejezte: „Hálásak vagyunk a Szentatyának, Európának és minden országnak az imádságokért. Hálásak vagyunk Ferenc pápának a világos álláspontért, és kérjük, tartson ki a jövőben is emellett. Nagyon fontos, hogy felhasználja az Egyház diplomáciai befolyását is, hogy a háború mielőbb véget érjen. Köszönjük követe révén kézzelfogható jelenlétét közöttünk, hogy ezzel megerősít bennünket. 1, 3, 5, 9, már 14 napja folyik a háború, és nem tudjuk, hol van a vége.

Több tíz évig viselni fogjuk a következményeit. Szükségünk lesz hitre, segítségre és erőre újraépíteni mindent, fizikai és lelki téren is.”

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, a Kárpátaljai Egyházak Tanácsának elnöke arról beszélt, Isten azért őrzi meg Kárpátalját, mert imádságosak az itt élő emberek. „Öröm, hogy mi is csatlakozhatunk az imalánchoz, és hálásak vagyunk, hogy ezt Rómán keresztül tehetjük meg.” Elmondta, pénteken Magyarország református püspökei látogatást tettek nála. A találkozóra meghívta a lelkipásztorokat, hogy erőt merítsenek a közös imából.

Megerősödtünk, és az Ön jelenléte is ugyanilyen hatást gyakorol ránk. Köszönöm a szolidaritását.”

Vaszil Rajcsinec, Ukrajna Evangéliumi Szabadkeresztény Gyülekezetei Szövetségének főpüspöke arról beszélt, mekkora áldás, hogy nem különülnek el a felekezetek. „Jó szamaritánus módjára állunk az emberek mellett. Köszönetet mondunk a Vatikánnak, hogy imádság hangzik fel Ukrajnáért. Azok, akik például Harkivból jöttek, nem jártak templomba, most pedig tanúi lehetnek, hogy a kereszténység egy nagy család, ahol megetetik és meghallgatják őket.

Továbbra is meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk ebben a helyzetben is összefogva munkálkodni” – fogalmazott.

Petro Zharkovsky, az ukrajnai karitász igazgatója elmondta, az utolsó percig senki sem hitte, hogy ez megtörténhet. „Ez genocídium, nem humanitárius katasztrófa. Hazugságra és megtévesztésre épül. A fogságba kerülő katonák beszélnek arról, hogy meg vannak tévesztve. Úgy tudják, határ menti műveletekre irányítják őket, és nem értik, hogyan kerültek Harkivba. Ahogy bombák lakóépületekre is hullanak, erősödik az emberekben az elszántság, hogy készek megvédeni Ukrajna területét.

Hisszük, hogy az Úristen megsegít minket. Milyen módon, azt nem tudjuk. Kiállunk az emberi méltóságért, mindez egy keresztút számunkra, amelyen sokan képesek a Golgotára menni, és inkább meghalnak, mint feladják.

Viktor Mikita kiemelte, Kárpátalján a stabilitás és a rend biztosítását tartják feladatuknak. Megtisztelőnek nevezte a Szentatya küldöttjének látogatását, és köszönetet mondott a támogatásokért, melyeknek hála, Kárpátalja be tudott fogadni és el tud látni 100 ezer menekülőt, és a határt átlépő 300 ezer honfitársának sem kellett soha szabad ég alatt éjszakáznia. „Ukrajnának továbbra is szüksége van a világ támogatására, mind humanitárius, mind lelki vonatkozásban.

Az emberek az ukrán zászló alatt küzdenek az agresszió ellen, készek meghalni hazájukért. A hősiesség nagy példája, aminek tanúi vagyunk.

Az összetartás az ukrán nép egységéről szól.”

Michael Czerny bíboros végül elmondta, az egész kereszténység képviselőiként érkeztek, azért jött, hogy vigaszt és támogatást nyújtson Ferenc pápa és a „keresztény nép” nevében. „Az irgalmasság lehet a válasz mindazoknak, akik szenvednek. A jelenlét hozza közelebb a Szentatya szavát, imáját, a háború elítélését az emberek szenvedésének helyéhez.”

Ferenc pápa közelségét, együttérzését hozom hozzátok – hangsúlyozta –, hogy senki sincs magára hagyva, mindent meg kell tennünk a békéért.”

Ahogy a Szentatya megfogalmazta vasárnapi beszédében: „Ukrajnában vér és könny folyik, vér- és könnyfolyamok! Ez nemcsak hadművelet, hanem háború, mely halált, pusztulást és nyomort eredményez. Az áldozatok száma egyre nő, ahogy a menekülő embereké is, akik főleg anyák és gyermekek.” 

A Szentszék mindent kész megtenni, hogy segítsen, és a béke szolgálatában álljon!

Szöveg: Trauttwein Éva/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

Ukrajna, háború, béke, szolidaritás, összefogás, adomány, Michael Czerny, karitász
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert