Keleti teológia, bizánci lelkiség - kezdődik az előadássorozat negyedik féléve

Keleti teológia, bizánci lelkiség - kezdődik az előadássorozat negyedik féléve

Március 17-étől folytatódik a Keleti teológia, bizánci lelkiség című görögkatolikus előadássorozat a budapesti Párbeszéd Házában.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2022. március 10. 21:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 748 napja íródott

Az előző félév a keleti liturgia és a liturgikus teológia nagy kérdéskörei köré szerveződött, s az érdeklődők éppúgy megismerkedhettek a keleti liturgiaértelmezés legfőbb pontjaival, mint a bizánci himnuszok költői világával vagy az eucharisztiára vonatkozó teológiai és lelkiségi megközelítésekkel.

A képzés negyedik féléve egyháztörténeti kérdéseket tekint át, azzal a céllal, hogy megismerhetővé váljanak a Kelet és a Nyugat összetett kapcsolatrendszerének kevéssé ismert tényezői, közkinccsé váljanak a látszólag már jól ismert eseményekkel kapcsolatos újabb kutatások eredményei, és sajátosan a magyarországi keleti közösségek történetébe is betekintést lehessen nyerni. Az előadások jóvoltából olyan széles horizontú összkép bontakozik ki, amely mindenkihez közel hozza a keleti közösségek történetének fordulópontjait és a keleti egyházak mai helyzetének legfőbb kérdéseit.

Az idei tavaszi félév ismét neves kutatók, történészek és teológusok segítségével nyújt közérthető bevezetést a következő témakörökbe: 

• március 17: Szegvári Zoltán: Katolikus és nesztoriánuskeresztények a középkorban és később

• március 31: Véghseő Tamás: Az ungvári unió kérdései

• április 28: Farkas Zoltán: Magyarország bizánci kapcsolatai

• május 12: Janka György: A magyar görögkatolikusok rövid története

• május 26: Szabó Péter: Keleti közösségek a katolikus egyházban


Akik személyesen szeretnének részt venni a csütörtökönként 18:00 órakor kezdődő előadásokon, kérjük, az adott csütörtököt megelőző kedd éjfélig regisztráljanak a következő címen: keleti.teologia@szentatanaz.hu

Megtisztelő érdeklődésükre továbbra is számítanak a szervezők.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

keleti teológia, képzés, felsőoktatás




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert