Március 9-én Barabásra érkezett Michael Czerny bíboros, aki Ferenc pápa üzenetét és áldását hozta a Vatikánból. A menekülteket és az ő megsegítésüket végző munkatársak és önkéntesek is találkozhattak vele a Katolikus Karitász barabási fogadópontjánál. A Vatikán Átfogó Emberi Fejlődés előmozdítását szolgáló dikasztériumának megbízott prefektusát a megyében fogadta és a határon túlra is elkísérte Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, aki exkluzív interjúban számolt be a látogatás során tapasztaltakról.
Ábel püspök atya Czerny bíboros vizitációja kapcsán azt a jóleső élményt élhette át, amit a háború kitörése óta megtett kárpátaljai útjai során az ott lévők is megfogalmaztak neki: valaki figyel ránk, fontosak vagyunk neki. „Milyen jó, hogy bennünket is, akik próbálunk segíteni, meglátogatott valaki. A Szentatyának gondja van a menekültekre, a bajba jutottakra, de azokra is, akik most hősiesen próbálnak helytállni.”
Michael Czerny bíboros tapasztalatait továbbítva Ábel atya így fogalmazott: a bíboros atya láthatta, hogy mekkora összefogás van az országban, nagyon örült neki, nagyra értékelte és dicsérte a munkát, a szervezettséget, az önzetlenséget.
A Kárpátalján megvalósult felekezetek közötti találkozón üzenetként fogalmazódott meg Ferenc pápa felé, hogy „a Szentatya minden kapcsolatát megmozgatva próbáljon meg közbenjárni a békéért.”
A Beregszászról való visszatérés után este újra betértek Barabásra, ahol meghitt együttléttel és „evangéliumi agapéval” zárult a bíboros látogatása – mondta a főpásztor az interjúban.
Személyes tapasztalatairól és élményeiről is beszámolt honlapunknak, valamint szó esett a bíboros különleges mellkeresztjéről is. Hallgassa meg a beszélgetést teljes terjedelmében itt, vagy podcast csatornánkon!
Hallgassa a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast csatornáját az alábbi linkek bármelyikén.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Ábel püspök atya
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |