Az MKPK körlevele a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Az MKPK körlevele a 2022. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Az MKPK immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez „Tartós szeretet” címmel. A hívek tartósélelmiszer-felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen március 20. és 27. között. Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei nagyböjtben is, és lehetőségeinkhez mérten tartósélelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához.

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat2022. március 18. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 98 napja íródott

Kedves Testvérek!
Idén újra meghirdetjük a nagyböjti irgalmasság gyakorlásának ősegyházi hagyományát, amikor arra biztatjuk a híveket, hogy hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat a rászorulók számára és tegyék a templomban az erre kijelölt helyre.
Az ősegyházi források közül Szent Pál apostolnak a korintusi egyházközségben meghirdetett adománygyűjtését állítjuk példának, aki a jeruzsálemi keresztények megsegítésére bíztatott.

„Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban és az irántunk táplált szeretetben; tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. Nem parancsként mondom, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom kipróbálni. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. Erre nézve tanácsot adok nektek, mert javatokra válik. Tavaly óta nemcsak, hogy megkezdtétek a gyűjtést, hanem őszinte szándékotokat is megmutattátok. Most hát gyakorlatban is hajtsátok végre, hogy a készséges akarat tehetségetekhez mérten tetté váljon. Ha az akarat készséges, aszerint tetszik (az Istennek), amije van, nem aszerint, amije nincs. Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. Az Írásban is az áll: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött”  (2Kor 8,7-15).

Kedves Testvérek!
Nagyböjti közös zarándokutunkon az Egyház így könyörög: „Istenünk, minden irgalom és jóság forrása, te a böjt, az imádság és az irgalmas szeretet gyakorlása által gyógyulást adsz bűneinkre” (Nagyb.3.vas.).

Immáron tizenegyedik alkalommal hirdetjük meg a nagyböjti adománygyűjtésben az irgalmas szeretet gyakorlásának ezt a formáját. Az bűnbánatunk és sajátos nagyböjti liturgikus imádságaink – mint a keresztúti ájtatosság – akkor lesznek gyümölcsözőbbek, ha az irgalmas szeretet gyakorlásáról sem feledkezünk meg.
Az újabb hullámokban visszatérő világjárvány következményeként családok kerültek nehéz helyzetbe, akiknek a Katolikus Karitász mint Egyházunk hivatalos segélyszervezete – igyekezett segítő kezet nyújtani. Gazdasági nehézségeket is hozott magával a járványveszély, munkahelyek szűntek meg és sokakat a létbizonytalanság rémképe is fenyeget. A Karitász munkatársai, önkéntesei és alkalmi segítői is bekopogtak a családok, az idősek ajtaján és segítettek abban és úgy, amire éppen szükség volt. Gondoskodás indult el a bátrak lelkéből, ami egy nagy szeretetteljes összefogássá vált. Ennek a segítő szeretetnek ki kell tartania mindaddig, amíg a családjainknak szenvedést okoz a járványhelyzet. Szent Pál apostol figyelmeztet bennünket: „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele” (1 Kor 12,26).

Az elmúlt esztendőben már második alkalommal nem tudtuk teljességében megvalósítani a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést, mert éppen megkezdtük, de a vírus elleni védekezés következtében csak korlátozottan tudunk eljutni liturgiákra. Úgy tűnik, hogy most ez a veszély nem fenyeget bennünket, így még nagyobb buzgalommal vegyünk részt az adományok gyűjtésében. Ugyanakkor Ukrajnában háborús helyzet van, sokan érkeznek menekültként Magyarországra, a kárpátaljai magyarság élelme is kifogyóban van. Ezért ebben az évben a tartós élelmiszergyűjtést ezekre a célokra fordítja a Katolikus Karitász.

Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei nagyböjtben is, és lehetőségeinkhez mérten tartósélelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 20-27 között.

A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük és legalább 1 kg adományt hozunk a templomba, újra nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve. Most a határontúli magyarokkal és a hazánkba érkező menekültekkel tehetünk jót nagyböjtben. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a Karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk.

„Személyes szeretettel másokért.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász karitatív szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is hordoznak, a Gondviselő Isten kézzelfogható szeretetét a nélkülöző családok számára.
 Ferenc pápa a Szegénység elleni világnapra írt legutóbbi üzenetében így bíztat bennünket:

„A Jézus által kinyilatkoztatott Isten arca a szegényekért aggódó és hozzájuk közel álló Atya arca. Jézus egész működése arról tanúskodik, hogy a szegénység nem a sors következménye, hanem az ő köztünk való jelenlétének konkrét jele. Nem akkor és ott találjuk meg őt, amikor és ahol akarjuk, hanem a szegények életében, az ő szenvedésükben és nélkülözésükben, a gyakran embertelen körülmények között, amelyek között élni kénytelenek. Amint azt sohasem fáradok elismételni, a szegények az evangélium igazi hirdetői, hiszen ők voltak az elsők, akiket evangelizáltak, és akik meghívást kaptak arra, hogy osztozzanak az Úr boldogságában és az ő országában (vö. Mt 5,3). A szegények – bármilyen helyzetben és körülmények között éljenek is – evangelizálnak bennünket, mert lehetővé teszik, hogy mindig új módon fedezzük fel az Atya legigazibb arcvonásait.”

Szent Pál apostol buzdításával köszönjük meg mindenkinek a jóságát:
„Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget. Imádkoznak is majd értetek, és vágyódnak utánatok abban a tudatban, hogy Isten kegyelme bőségesen kiáradt rátok” (2Kor 9,12-14).

Budapest, 2022. nagyböjt 2. vasárnapján

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Forrás és fotó: MKPK Sajtószolgálat

Nyíregyházi Egyházmegye

MKPK, adomány, tartós élelmiszer




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert