Április 6-án immáron harmadik alkalommal rendeztek mesemondó versenyt a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő óvodák számára. A versenynek ezúttal is az Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda adott otthont.
15 gyermek mérte össze mesemondó tudását, a versenyzőket háromtagú zsűri értékelte.
A zsűri elnöke Mosolygó Tamás, az óvoda lelki igazgatója volt, mellette Pallai Ágnes, a Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodájának munkatársa és Orosz Istvánné, a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője foglalt helyet.
A versenyt az intézmény dolgozóinak színvonalas műsora nyitotta meg, a gyermekeknek külön öröm volt az óvónéniket és Tamás atyát egy teljesen más szerepben látni.
A humoros produkció oldotta a gyermekekben akkorra már felgyülemlett feszültséget, így könnyed hangulatban vághattak neki a megmérettetésnek.
A versenyzőket két részletben hallgatta meg a közönség, az első hét gyermek után rövid szünetet tartottak, ahol a házigazda óvoda jóvoltából gazdag vendéglátásban részesülhettek a gyermekek és felnőttek egyaránt. A verseny végére valóban a mesék csodálatos birodalmába kalauzoltak mindenkit a gyermekek, ahogyan azt a köszöntőkben kérték is a versenyzőktől.
A verseny után a zsűri hosszasan tanácskozott, majd elkezdődött a díjak kiosztása. Senki nem távozott üres kézzel.
A helyezések a következőképpen alakultak:
1. helyezett: Oláh Lenke (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda, Újfehértó)
2. helyezett: Nagy Sámuel (Angyalkert Görögkatolikus Óvoda, Kisvárda)
2. helyezett: Szántó Gréta (Angyalkert Görögkatolikus Óvoda, Kisvárda)
3. helyezett: Szabó Tamás (Ékes Virágszál Görögkatolikus Óvoda, Máriapócs)
3. helyezett: Kirnyák Kíra (Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda, Balkány)
Különdíj: Magyar Gréta (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Nyíregyháza)
Erdei Zoé (Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda, Mátészalka)
Féki Gergő (Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvoda, Nyírlugos)
A mesemondó verseny díjkiosztójával egy időben díjazták a szintén az intézménybe érkezett rajzverseny pályamunkáit, melyeket Komiszár János festőművész értékelt.
A rajzverseny helyezettjei a következők voltak:
1. helyezett: Papp Dorka (Szent Miklós Görög Katolikus Óvoda, Nyíregyháza)
1. helyezett: Andicsku Lea (Ékes Virágszál Görög Katolikus Óvoda, Máriapócs)
2. helyezett: Szakács Benett (Mária Kertje Görög Katolikus Óvoda, Mátészalka)
2. helyezett: Kiss Tímea (Örömhír Görög Katolikus Óvoda, Nagydobos)
Különdíjban részesültek: Kocsis Theodóra (Szent Miklós Görög Katolikus óvoda)
Ari Antónia (Mária Kertje Görög Katolikus Óvoda, Mátészalka)
Szöveg és fotó: Bodnár Boglárka
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |