A nagydobosi Örömhír Görögkatolikus Óvodába látogattunk el, hogy bemutassuk az intézmény jelenét, s az elmúlt három évét, mely során immár görögkatolikus intézményként élték meg a mindennapjaikat a pedagógusok, a munkatársak, a gyermekek és a szülők. 2022. április 7-én apanapot tartottak, hogy a gyermekek az édesapjukkal egy közös délelőttöt tölthessenek az óvodában. Közben az udvaron kialakított ágyásokban veteményeztek az óvodások a szülők és a pedagógusok irányításával. Riportunkban az intézmény vezetőivel, az ott nevelkedő gyermekekkel és szüleikkel is szót váltottunk.
A nagydobosi Örömhír Görögkatolikus Óvoda udvarán ágyásokat alakítottak ki minden csoportnak. A termőfölddel való megtöltését, a magok elvetését az ágyásba, az öntözést – az óvónők, dajkák irányításával és az édesapák segítségével – maguk az Örömhír óvodások végzik. A pedagógusok veteményezés közben is nevelik a gyermekeket:
– Gyere, gereblyézzük el a földet, a göröngyös talaj nem lesz megfelelő az apró magoknak. – magyarázzák, majd elénekelik és elmutogatják a magok növekedéséről szóló mondókát a kicsikkel. Van olyan gyerkőc, aki meg tudja mondani, mi kell ahhoz, hogy mindebből termés legyen, s már azt is hozzáteszi, hogy az elduggatott hagymát, borsót petrezselymet a későbbiekben is öntözni kell. Apa főként a föld lapátolásában segít, de az elfáradt csöppségek cipelését is vállalják a jelenlévő édesapák. Mikor a veteményezést befejezik, szemetet szednek közösen, hogy szebbé tegyék az óvoda környezetét. Végül jöhet még egy kis kötetlen játék a szabadban. A húsvéti dekorációk vagy egyéb kreatív munkák, melyet az apa a gyermekével készített a reggeli órákban – érkezés után, már kint függenek a folyósok falán.
Így zajlott az apanap a nagydobosi óvodában. A pandémia több mint két éve után első igazi nyitás ez, bár az óvodában még most is sok a hiányzó. Apanapot régen is tartottak a munkatársak, de most először kapcsolták össze veteményezéssel.
Ez azonban nem az első és egyetlen újítás, ami az Örömhír óvodában a 2019-es fenntartóváltás óta történt. A 2019/2020-as nevelési évtől a Nyíregyházi Egyházmegye intézménye lett, s bár az új rendszerben indított működését a világjárvány miatt szinte a kezdetektől rendkívüli munkarend jellemezte, a lehetőségekhez mérten változott és alakult arculata, lelkülete.
Az Örömhír óvodában nevelkedő gyermekek csaknem kilencven százaléka hátrányos helyzetű családból származik. Vajon hogyan birkózik meg egy intézmény ezzel a nehézséggel, milyen volt az egyházmegye egyik fiatal intézményének utóbbi három pandémiás-küzdelmes éve? Ezt igyekeztünk kideríteni helyszíni riportunkban, mely által az Örömhír Görögkatolikus Óvoda életébe pillanthat be.
Az Örömhír Görögkatolikus Óvoda néptáncosainak előadása:
Szöveg, hang és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, videó: Örömhír óvoda
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |