Június második szombatján Családi Napra hívtuk és vártuk a családokat. A közös együttlétet Ignácz András parókus és Rádi Dávid segédlelkész imaórával nyitotta meg – Sinka Zsoltné beszámolóját olvashatják.
Az imaórát követően az óvodai drámajáték- (felkészítő óvodapedagógusok: Sinka Eleonóra, Dominyákné Féki Magdolna) és néptánccsoport (Magyar Márta Mária, Madarászné Olajos Csilla) előadását láthatták az érdeklődők. A fellépő gyerekek ebben a nevelési évben tehetséggondozás keretében heti egy alkalommal vettek részt a foglalkozásokon.
A hangulatot fokozta Bajusz Gergő néptáncoktató, aki az óvoda udvarán táncházi forgatagba hívta a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
A családok számára lehetőséget teremtettünk gyöngyfűzésre, arcfestésre, óriásbuborék készítésére. A sportos apukák és gyerekeik fociztak, kosárlabdáztak és akadályokkal tűzdelt pályán tesztelhették ügyességüket. Ezen a különleges napon kivételesen a gyerekek birtokukba vehették az udvar térköves lejtőjét, ahol kedvükre motorozhattak, biciklizhettek, autókázhattak.
Felhívásunkban szerepelt, hogy az óvodai csoportok slambucfőzőversenyen mérjék össze bográcsozó tudásukat. A vállalkozó kedvű családok erőforrásaikat egyesítve gondoskodtak a poharaktól a tányérokba valóig mindenről. Megfeszített munkájuk gyümölcsét Rádi Dávid atya ízlelte és értékelte, a jutalom sem maradt el: minden „szakács” megkapta az általa elkészített ételt minősítő feliratos fakanalat. Így például: legpompásabb, legfenségesebb, legízletesebb stb.
A díjkiosztó után minden jelenlévő a terített asztalnál győződhetett meg a zsűri pártatlanságáról. Az üres bográcsok és az elégedett tekintetek voltak a szakácsok számára az igazi elismerés!
A közösség, családiasság és az összetartozás élményével gazdagabban térhetett haza minden résztvevő.
Szöveg: Sinka Zsoltné, fotó: Madarászné Olajos Csilla
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |