Görögtűz Tábor 2022 – A tábori élménybeszámoló folytatása

Görögtűz Tábor 2022 – A tábori élménybeszámoló folytatása

A görögkatolikus nyári tábor, a Görögtűz több mint húsz éves múltra tekint vissza. A táborról szóló beszámoló folytatását olvashatják.

Szöveg: Markos Kitti, fotó: Orosz Beáta, Markos Kitti 2022. július 8. 10:07

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 630 napja íródott

A hét második felét testi-lelki próbatétellel, egy máriapócsi zarándoklattal folytattuk. A zarándokúton velünk tartott a Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora, Szocska A. Ábel püspök atya is. Nemzeti kegyhelyünkön Szent Liturgiát végeztünk, ahol püspök atya felhívta a figyelmünket arra, hogy az apostolok példáját követve, ha összefogunk, akkor tudunk igazán erősek lenni. A gyerekek visszajelzései alapján kijelenthetjük, a zarándoklat hatalmas élményt jelentett számukra. Útban hazafelé megtekintettük a Kállay-kúriát, majd egy rövid frissítőt követően tanár-diák foci vette kezdetét, amelyet aranygóllal az ifjú táborozók nyertek. A csütörtöki napon Debrecen városát fedeztük fel. Napunkat a debreceni érseki hivatalban kezdtük, ahol Dr. Seszták István főhelynök atya köszöntött bennünket. A Munkácsy-trilógia megtekintését követően az Agóra Tudományos Élményközpontban tapasztalhatták meg táborozóink a tudomány érdekességeit, a mindennapi életünk apró csodáit. Felfedezőtúránkat a Mediterrán Élményfürdőben zártuk, ahol strandröplabdában egy szívvel és egy lélekkel küzdöttünk a jobbnál jobb eredményekért. A tábort pénteken a csoportok által ötletesen feldolgozott szentírási meghívástörténetekkel, közös imádsággal és reflexióval zártuk. Egyöntetűen fogalmaztuk meg, mi segítők is: Jövőre találkozunk!

Mit viszel magaddal a táborból? (táborozóink mondták)

„Nagyon jó volt! Sok barátot szereztem! Jövőre is szívesen részt vennék!”

„Nagyon jó volt!!! Köszönöm.”

„Új barátokat, ismeretségeket, Istenhez való közeledést.”

„Új es jó barátokat, szép emlékeket és hitem megerősítését.”

„Új barátokat, sok élményt, jókedvet.”

Köszönjük a Görögkatolikus Metropólia támogatását, amely lehetővé tette a tábor megvalósítását.

A táborról készített podcast beszélgetést hallgassa meg alább, vagy podcast csatornánkon!

Szöveg: Markos Kitti, fotó: Orosz Beáta, Markos Kitti

Nyíregyházi Egyházmegye

görögtűz, tábor, nyár
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert