Az idei forró nyáron a kisvárdai Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ – Idősek és Demens Betegek Nappali Ellátásában résztvevők – ellátottai ismét elzarándokoltak nemzeti kegyhelyünkre, Máriapócsra. Az intézmény vezetőinek összefoglalóját olvashatják.
Várva várt nap volt ez, mert már sokan tervezték, hogy újra szeretnének elmenni a könnyező Szűz Anyánkhoz. Így június 21-én 74-en indultunk el, de nemcsak imádkozni, hanem a lelki megerősítés mellett a múltunkkal is megismerkedni. A megérkezésünk után a kegytemplomba belépve közösen énekeltük a köszöntő énekünket: „Téged jöttünk köszönteni, méltóztassál meghallgatni…”
Meghallgatni, mert mindenki valakiért és valamiért elindult. Az elvégzett Szent Liturgiában a következő kérdésekről elmélkedtünk: Te ma kiért jöttél ide? Te ma mit kérsz Máriától? Te ma mit hoztál ide? Te ma kit hordozol a szívedben?
Mert mindannyian valakiért mentünk, mert mindannyian hordozunk valakit szívünkben. A Szent Liturgia után lehetőség volt a betegek szentségének a felvételére is. A jelenlévők mindannyian részesültek a kiszolgáltatott kenetben, kérve a minden betegséget meggyógyító Isten kegyelmét életünk további szakaszára. A bőséges ebéd elfogyasztása után a megvásárolt kegytárgyainkat is megáldottuk, és azután elköszöntünk: „Isten veled Anyánk, már mi elindulunk…” Azonban a hazafelé tartó utunk során még meglátogattuk a baktalórántházai Dégenfeld kastély- és interaktív múzeumot. Itt lehetőségünk volt egyszerre a régi és a modern kor minden szépségét megismerni, valamint a környékünk természeti és állatvilágát is felfedezni. E gazdag lelki zarándoklatot egy közös fagylaltozás zárta Nyírkarászban, ahol mindenki örömmel beszélt a nap során átélt lelki kegyelmekről és ajándékokról. Ezekkel az élményekkel feltöltődve érkeztünk ismét haza, s köszöntünk el egymástól, a találkozás újbóli reményében. A zarándoklatunk létrejöttét és támogatását köszönjük fenntartónknak, a Nyíregyházi Egyházmegyének.
Szöveg és fotó: Nagy Zsuzsanna, Halinda Gyula
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |