22+-os Útonlévők – fiatal felnőttek zarándokolnak Máriapócsra

22+-os Útonlévők – fiatal felnőttek zarándokolnak Máriapócsra

Július 23-án reggel már végcéljuk felé, Máriapócsra indultak el a 22+ zarándokai Nagykállóból (Kállósemjén megállóval), de pénteken a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium kollégiumában szálltak meg. Az iskola aulájában végezték esti imádságukat Szocska A. Ábel megyéspüspök vezetésével és dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök jelenlétében, majd vacsora után lehetőségük volt lelki beszélgetésre és gyónásra. 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. július 23. 11:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 803 napja íródott

A 22+ évek óta kiemelkedő figyelmet kap a görögkatolikus zarándoklatok között. A fiatal felnőttek útkeresését segítő rendezvény a középiskolai korosztály számára szervezett ifjúsági zarándoklat mellett szükségszerűen bontakozott ki a kínálkozó zarándoklehetőségek között, hiszen a két korosztályt más-más témák foglalkoztatják és más zarándokhabitus jellemzi. A 22. életévét betöltőknek a Jóisten, önmaguk és egymás felé vivő „menetelése” a Miskolci Egyházmegye ifjúságpasztorációs munkatársainak és fórumának, a GIF-nek a szervezése – számos önkéntessel kiegészülve, ám zarándokfelhívásuk az egész ország keresztény fiataljainak szól. Ennek szimbolikus megnyilvánulása volt, hogy útjuk során érintették mindhárom görögkatolikus egyházmegyét. Tiszaújváros volt a kiindulás helyszíne, az útvonalat Hajdúdorog-Újfehértó-Nagykálló-Kállósemjénen keresztül alakították ki, ezek után érnek Máriapócsra, a könnyező Szűzanya kegyképe elé. Vasárnap pedig lehetőség adódik bekapcsolódni a nemzeti kegyhelyen a Miskolci Egyházmegye búcsújába. 

Idén is a három és fél napos zarándoklat élére álltak Salai Szabolcs, Verdes Miklós és Fedor Péter atyák. Dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök áldásával kezdődött az út, Újfehértón Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya a gyaloglásával és elmélkedésével kapcsolódott a csapathoz, és ugyanitt útitársa lett a létszámában folyamatosan növekvő társaságnak Ábel és Atanáz püspök. Ők ketten egészen Máriapócsig kísérik a fiatalokat.

A nagykállói esti megpihenésre a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium kollégiuma szolgált, a vecsernyét és vecsernyei elmélkedést Ábel püspök atya tartotta. Beszédéből kiderült, hogy sok zarándokkal váltott szót az út során, és megosztották vele jövetelük okát, élethelyzetüket, lelkiállapotukat, amiben éppen vannak.

Ez volt a kiindulópontja gondolatainak, melyek a zarándoklat idei mottójához kapcsolódtak: „Alkossunk neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18)

A társ, segítőtárs téma felveti azt a kérdést, melyet ilyen-olyan módon mindannyian megélünk: miért. Miért pont abba az emberbe szerettem bele, miért nem viszonozza szerelmemet, miért hív el szerzetesnek az Isten, miért lesz valaki fiatalon özvegy, míg mások életük végéig boldog házasok stb.? Ezekre a felvetésekre Ábel püspök atya a lelki irodalom magyarázatát hívta segítségül: az Isten a lelkiállapotunknak megfelelően adja nekünk azt, akire vagy amire szükségünk van, annak a lehetőségét biztosítva, hogy az örök életre, az üdvösségre juthassunk.

A szombati kállósemjéni megállón Orosz István atya és felesége, Rita tanúságtétele hangzik el házasságukról, egymással és Istennel való kapcsolatukról.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

22+, zarándoklat, ifjúságpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert