Isten országa itt van közöttünk – felszentelték a sajópálfalai monostor kápolnájának oltárát

Isten országa itt van közöttünk – felszentelték a sajópálfalai monostor kápolnájának oltárát

Augusztus 5-én a három hierarcha szentelte fel A Kenethozókról elnevezett női monostor kápolnájának oltárát Sajópálfalán.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye2022. augusztus 17. 14:08

A női monostor épületét 2016-ban szentelték fel, ami fokozatosan szépült belülről az elmúlt időszakban: a kápolna először alapképekkel gazdagodott, később készült el az alapképek mellé az ikonosztázion. A kápolna berendezése most vált teljessé az oltár felszentelésével. 

A szerzetesi kápolna egy gyönyörű kivottal (szentségházzal) is gazdagodott, mely kifejezetten erre az oltárra készült a nővérek kérésére. 

Kárpáti László ikonfestő művész tervezte és a famunkát Tóth István barátja végezte el, aki asztalosként már számos ikonosztáz létrejöttében együtt dolgozott vele.

A kivot négy kis félgömb talpon áll, három hagymakupolával a tetején, elölről nyíló ajtaján keresztül akár egy diszkosz is befér a belsejébe.

Az oldalait négy festett alak díszíti: középen az ajtón mandolionban Krisztus Király, hátul egy hatszárnyú szeráf, jobb és bal oldalán pedig Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalok.

A díszesen felöltöztetett oltárra helyezett kivotot Atanáz püspök atya szenteltvízzel meghintve és műróval megkenve megszentelte, majd a Szent Liturgia végén a Szentséget elhelyezte benne. 

Fülöp metropolita atya ünnepi beszédében kiemelte:

„Az oltár Krisztus trónja, egyben a Szent Sír is, és az az asztal, amely közösséget teremt. Az oltár kifejezi, hogy az Isten országa itt van közöttünk, az Isten velünk van.”

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oltárszentelés, Sajápálfala
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert